5 tanulást segítő applikáció, amiért hálásak lesznek a szülők
Hogyan lehet a gyerekek tanulását segíteni okostelefonos alkalmazásokkal?
Az elmúlt évtized során nagyon sok vita zajlott arról, mikortól érdemes egy iskolába járó gyerek kezébe telefont adni, illetve, ha már van telefonja, mennyi időt tölthet annak használatával. Utóbbit szülőként nagyon nehéz kontrollálni, de ha gyermekünkkel együtt választjuk ki a tanulásukat, fejlődésüket játékos vagy komoly formában segítő alkalmazásokat, akkor az okostelefon hasznos kiegészítő, sőt, ideális tanulótárs lehet az iskolai mindennapokban.
Az 5 legjobb alkalmazás sulikezdésre
A legtöbb applikáció használatához némi angol nyelvtudásra van szükség, azonban vélhetőleg ennek a szülők inkább örülnek, hiszen így már az első másodperctől idegen nyelvet gyakorolnak a gyerekek. Az alább bemutatott alkalmazások java ingyenes, amelyikért pedig fizetni kell, az sem kerül többe egy dobozos üdítőnél az iskolai büfében.
1. A házi feladat kikérdezése sok szülő számára nyűg, azonban 2016-ban már nem kell beleőszülni, ha dolgozatra vagy feleltetésre kell felkészülni. Ebben segít a StudyBlue nevű ingyenes alkalmazás, amelyet egy sor villámkérdéssel és kvízzel lehet feltölteni. Emellett választhatóak más diákok által hitelesített kérdések is. A helyes válaszokért a felhasználók pontokat kapnak, ami kiválóan ösztönzi a gyerekeket az alapos felkészülésre. Bizonyos pontszámok elérését díjakkal is összeköthetjük, így addig fogják magolni a kérdéseket, amíg meg nem döntik az előző rekordjukat.
2. Szintén a házi feladatban, egészen pontosan a matematikai problémák megoldásában rendkívül szellemes módon segít a Photomath nevű alkalmazás. Az adott feladatot a telefon kamerájával elég csak lefotózni, az algoritmus pedig ezek után kikeresi a feladat megoldását. Persze, nem csak az eredményt, hanem a pontos levezetést is, így a továbbiakban az adott típusfeladatokkal könnyen boldogulhat a diák.
3. A Dictionary.com egyszerű, ingyenes szótáralkalmazás, amelyben számos nyelvről fordíthatunk oda-vissza, valamint a szinonimaszótár segítségével játszva bővíthetjük szókincsünket. Emellett pár jópofa funkciója is van, például megnézhetjük a nap szavát, vagy hogy a közelünkben milyen szavakra kerestek rá a leggyakrabban.
4. Ugyancsak nyelvtanulásban igazán hasznos, ingyenes alkalmazás a Duolingo, amely játékká és élménnyé varázsolja az idegen nyelvek elsajátítását. Számos nyelv megtanulható a segítségével. Ma már magyarul is elérhető, így az is nyugodtan próbálkozhat vele, aki (még) nem beszél angolul. Az alkalmazás használata rendkívül egyszerű és intuitív, magától emlékeztet a gyakorlásra, így a megszerzett tudás nem vész kárba.
5. Az Amount egy egydolláros alkalmazás, amely felgyorsíthatja a természettudományos tárgyak tanulását. Egy praktikus konverziós alkalmazásról van szó, amely több mint 500 különböző mértékegység átváltását teszi lehetővé: 30 kategóriába rendezve találjuk a hossz-, hőmérséklet-, tömeg-, és hasonló mértékegységeket. Aki pedig keresgélt már kétségbeesetten a négyjegyű függvénytáblázatban, az pontosan tudja, milyen kényelmessé teheti az életet egy ilyen applikáció.
Gombhoz a kabátot – milyen telefont adjunk a gyerek kezébe?
Iskolakezdés környékén sok szülő vesz egy nagy levegőt, feltöri a malacperselyt, és beruház valamilyen készülékbe Ezt aztán vegyes érzelmekkel adja a gyerek kezébe. Félti a telefont, mert a gyerek elvesztheti, de ugyanakkor meg is nyugszik, hiszen így bármikor el tudja majd érni a szeme fényét.
Az LG K10-es készüléke kiváló választás lehet, mivel modern külsejével vonzó a fiatalabbak számára, árfekvése viszont a szülők arcára csalhat mosolyt. Az 5,3 inch (13,46 cm) átmérőjű képernyő tökéletes a videók lejátszáshoz. Mégis a speciális Multi Window funkciója az, ami ideálissá teszi a tanuláshoz. A Multi Window üzemmód annyit jelent, hogy egyszerre két alkalmazást is megnyithatunk a telefon képernyőjén. Ez idegen nyelvek tanulásakor lehet nagyon hasznos, amikor egyszerre kell olvasni a szöveget és szótárazni.
Mint látható, az okostelefonos alkalmazások ma már nem csak komoly segítséget, de akár motiváló tényezőt is jelenthetnek a diákok számára, a játékos tanulás ugyanis bizonyítottan sokkal hatékonyabb, mint az információk száraz és unalmas bemagolása. Az LG K10 kiváló választás lehet első okostelefonként az általános- és középiskolásoknak, de akár a tudatosan költő egyetemisták részére is jelentheti az ideális készüléket.
A K10-et a 2,5D fantázianevű hajlított üveg fedi, és ennek köszönhetően már formájával is kiemelkedik versenytársai közül. A hangerőszabályzó és a bekapcsoló gomb az LG régi-új hagyományai szerint visszakerült a hátlapra. A jó minőségű anyagok miatt kellemes kézbe fogni a telefont, a borítás felületének köszönhetően pedig nem fog kicsúszni a kezünkből. A hátlapra került a hangszóró is, tenyérben tartva kifejezetten jól hallhatóvá teszi a zenét, vagy épp a méretes kijelzőn futó videó hangját. A K10 „motorházában” 1,2 gigahertzes, négymagos processzor dolgozik, 1,5 gigabyte RAM memóriával, illetve 16 gigabyte belső tárhellyel érkezik. A hátlapi kamera 13, az előlapi 5 megapixeles, ezeknél elérhető a gesture shot üzemmód is. Ez azt jelenti, hogy nem kell lenyomni a gombot az exponáláshoz. Az áramellátásról egy 2300 mAh teljesítményű akkumulátor gondoskodik, a tárhelyet pedig microSD kártyával lehet növelni. |
Az oldalon elhelyezett tartalom a LG Electronics Magyarország közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.