Telekom
Telekom

Most vasárnap telt házas koncertet ad Presser Gábor, Rúzsa Magdi és a Magna Cum Laude. A valódi zenei csemegének ígérkező eseményt nem csak azok élvezhetik, akik belépőt kaptak* a Papp László Sportarénába, hanem kiváló minőségű élő videostreamen lesz elérhető.

A február 12-én este 8 órakor kezdődő koncert egyik különlegessége, hogy hallható lesz élőben Presser Gábor és Novák Péter legújabb dala, a „Dobj egy papírrepülőt!” – Rúzsa Magdi és Presser Gábor előadásában. A  dal szól azokról a mondatokról, érzésekről és közeledési kísérletekről, amelyek bár nagyon fontosak, valamiért mégsem jutnak el a címzetthez.

Rúzsa Magdi több mint tíz éve, első lemezének készítése óta dolgozik együtt Presser Gáborral és Novák Péterrel. Az LGT muzsikusa még a Megasztár zsűritagjaként ismerte meg Magdit, az első válogatáson, amikor a mezítláb besétáló vajdasági énekesnő elvarázsolta őt hangjával.

Azóta Presser több dalt is írt kifejezetten neki, például az Egyszer című számot, amely2013-ban a slágerlistákat is meghódította. A sikert, követően megszületett az Angyal mellettem című dal mely címadója lett a tavalyi évben elindult közös országos koncertturnénak. Ezúttal a Papp László Sportarénában lépnek fel együtt, hogy a Telekom segítségével megmutassák: a távolságok könnyűszerrel áthidalhatók.

A rendezvényen fellépnek még a Magna Cum Laude együttes tagjai is, akik szintén egy tehetségkutató versenyen tettek szert országos ismertségre. A kétszeres aranylemezes, egyszeres platinalemezes funk rock banda legutóbb a Köszönet című albumával jutott a legjobbak közé.

*Az exkluzív vasárnapi koncertre azok kaphattak belépőt, akik 2017. június 30-ig bezárólag már egy éve a Telekom Magenta 1-es ügyfelei. Az este 8-kor kezdődő zenei eseményt ugyanakkor okostelefonon, akár a saját kanapéjáról is élvezheti bárki, aki nem tud eljutni az Arénába.

A koncert megtekintése a Telekom ügyfelek belföldi mobilinternet-adatforgalmi keretét nem csökkenti. A közvetítés videostreamje élőben itt lesz követhető:



Az oldalon elhelyezett tartalom a Magyar Telekom Nyrt. megbízásából készült, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.