A korábbi telekhez képest jóval nagyobb idei mínuszok jelentős károkat okoztak a lakástulajdonosoknak. A vízcsövek elfagyása miatt például januárban dupla annyi csőtörést jelentettek a biztosítóknál, mint az előző év azonos időszakában. Kevesen tudják, hogy a vízcsőtörések miatti károkért nem a vízszolgáltatók felelnek, hanem a tulajdonosok, akik ebből kiindulva hajlamosak hárítani, ha az ingatlanjukban keletkezett csőtörés miatt ázik be az alattuk vagy a mellettük lévő lakás. Ha nincs a károsultnak biztosítása, vagy van, de az nem fedezi a helyreállítás költségeit, akkor sokan kétségbeesésükben perrel fenyegetőznek, és ha a károkozót még ez sem rendíti meg, el is indítják vele szemben a bírósági eljárást. Mire azonban perre kerül a sor, a vita tárgyát képező kárt rendszerint már rég elhárították, a beázást megszüntették, a csőtörést megjavították. De hogyan bizonyítható hónapokkal később, a tárgyalás során, mi is történt valójában?
A közjegyző tényeket rögzíthet, szakértőt rendelhet ki
A pernél hatékonyabban érvényesíthetjük jogainkat, ha a beázást követően azonnal közjegyzőhöz fordulunk: aki kimehet a helyszínre, fotókat készíthet az érintett ingatlanról, hogy valóban beázott a plafon, megsérültek-e a bútorok, felpúposodott-e a parketta, üzemképtelenné vált-e a tévé. Ezeket az állapotokat közjegyzői okiratba foglalja, fényképeket, videófelvételt is csatolhat hozzá. A közjegyző ugyan nem dönthet az adott vitában, kizárólag a tényeket rögzítheti, de súlyosabbnak tűnő esetben igazságügyi szakértőt is kirendelhet, aki viszont már azt is megállapíthatja, hogy a lakás mitől ázott be. Ha ezek a bizonyítékok sem hatják meg a károkozót, akkor azokat a kérelmező felhasználhatja egy perben.
Ingatlanügyek bizonyítása is lehetséges
Az ingatlanpiac fellendülésével megugrott az építkezések száma is, így többeket érinthet, ha a kivitelező nem végzi el a vállalt építési munkálatokat határidőre. Aki nem akar idegőrlő vitákat folytatni a kivitelezővel arról, hogy elkészült-e a munka időben és jár-e a késlekedés miatt a kötbér, annak ugyancsak érdemes egy közjegyzőt megbíznia, hogy helyszíni fotókkal bizonyítsa: a határidő lejártakor még nem volt fent a tető a házon.

De akkor is jól jöhet a közjegyző segítsége, ha csak a beköltözést követően derül ki, hogy a kivitelező nem olyan minőségű anyagot és szerelvényt épített a lakásba, családi házba, amilyenről a tulajdonossal megegyezett, illetve a beszerelt dolgok nem felelnek meg az érvényes szabványoknak. Ahhoz, hogy a tulajdonos érvényesíthesse szavatossági igényét, a közjegyző igazságügyi szakértőt rendelhet ki, aki képes megállapítani, hogy az építési vállalkozó szakszerűen és megfelelő színvonalon dolgozott-e.
Az sem kockázatmentes, ha valaki kiadja a lakását, hiszen gyakran előfordul, hogy a bérlő elmarad a havi díjakkal. Ezeket meg lehet próbálni fizetési meghagyással visszaszerezni, de csak akkor, ha elérhető a bérlő. Ha ismeretlen helyre távozott, akkor csak abban lehet bízni, hogy oly sietősen lécelt le, hogy még az ingóságait is hátrahagyta. Ez esetben ugyanis a közjegyző jegyzőkönyvezheti az ingatlanban található vagyontárgyakat, így azokat az ingatlan tulajdonosa törvényben biztosított zálogjog alapján eladhatja és a befolyó pénzből részben vagy teljes egészében fedezheti az elmaradt bérleti díjakat.
Autószervizelés után is legyen résen
Bizonyára sokan bosszankodtak már azon, hogy a szervizből elhozott autójuk lerobban, noha motorja komoly karbantartási munkákon esett át, amiért a tulajdonos ráadásul csillagászati összegeket perkált. Ha biztosak vagyunk abban, hogy a hiba a szerelő hanyag munkája miatt keletkezett, akkor érdemes a közjegyzőtől rögtön az igazságügyi szakértő kirendelését kérni, aki megállapíthatja, mikor keletkezett a baki, és azt okozhatták-e a karbantartási munkák.

Ezt tegye a zaklató sms-ekkel
Szakításkor, élettársi viszony megszűnése vagy válás után nem ritka, hogy a válófélben lévő házastársak egyike – általában az elhagyott fél – elkeseredettségében sértő szöveges üzeneteket küld hetente többször is exének. Ha utóbbi szeretne bizonyítékot ezekről az sms-ekről – mert jogi lépéseket fontolgat, de nem akarja, hogy azok a mobilja meghibásodása, szándékos megrongálása miatt eltűnjenek – érdemes a közjegyzővel rögzíttetnie, hogy a zaklató üzenetek mikor, milyen tartalommal, mely telefonszámról érkeztek.