Egy középkorú asszony biciklivel érkezik, letámasztja, és belép, azaz fellép a „bankfiókba”. Céges befizetéseket intéz. Elmondja, hogy nagyon örül a Takarék-busznak, mert így hetente egyszer el tudja rendezi a vállalkozásának ügyeit és nem kell átmennie a tíz kilométerre fekvő Seregélyesre.
Amíg éppen nem jön más ügyfél, gyorsan megnézzük a mozgó bankfiókot, ahol a Takarékbank két munkatársa, Mádainé Szigeti Julianna és Gódány Zoltán fogadja a betérőket. Ahhoz képest, hogy egy kisteherautó méretű a busz, az ügyféltér viszonylag tágas, a két alkalmazottnak viszont már viszonylag szűk hely maradt.
„Jól összeszokott páros vagyunk, mindent megoldunk” – mondja Julianna, aki már több mint két évtizede dolgozik a takarékban, sok mindent megtapasztalt, és most a buszt is kipróbálja.
Guruló bankfiók
A guruló bankfiók nyolc települést szolgál ki Fejér és Tolna megyében, mintegy 80 kilométeres átmérőjű körben. Lovasberénybe, Iszkaszentgyörgyre, Mezőkomáromba, Sárosdra, Szabadegyházára, Ráckeresztúrra, Besnyőre és Pincehelyre jár hetente. Van olyan falu, ahol két órán át tart nyitva, és olyan is, ahol egész délelőtt. A menetrendet mindenhol kifüggesztik, mint egy távolsági buszmegállóban.
„Településenként változik, hogy mire használják a buszt a helyiek, itt, Szabadegyházán főleg vállalkozók intézik az ügyeiket” – magyarázza Zoltán. „Sárosdon a legtöbben az ATM-ből vesznek föl pénzt. Pincehelyen minden szolgáltatásunkat használják: pénzt fizetnek be, kezelik a betéteiket, hitelt igényelnek.
Gyakran érdeklődnek a termékek iránt, kíváncsiak, felvehetik-e a CSOK-ot. „Ma éppen nincs olyan sok ügyfél a kánikula miatt, mint általában. A múlt héten például, az eredeti ügyfélátvilágítási határidő miatt mindenhol sorok vártak minket, és ez elég gyakori. Számolnak velünk, várják, hogy megérkezzünk” – teszi hozzá.
Tudják, hogy szerdánként jön a busz
Úgy tapasztalják, hogy mindenhol örömmel fogadják őket, különösen azokon a településeken, ahol már hosszú évek óta nem működött egyetlen bankfiók sem. Ezekben a falvakban komoly előrelépés a Takarék-busz rendszeres érkezése – ez a forgalmon is meglátszik, ami mutatja, hogy népszerű a hiánypótló szolgáltatás.
Közben újabb hölgy érkezik a bankfiókba, hogy a vállalkozása ügyeit intézze: most pénzt fizet be, és egy forgóeszközhitel iránt is érdeklődik. Tudja, hogy szerdánként jön a busz, már számol vele. „Szerencsére jól megy az üzletem, ezért mindig van mit intézni” – magyarázza.
Kicsit körbejárjuk a települést, betérünk a kisboltba, majd a kocsmába, kérdezősködni, hogy mit tudnak a helyiek a Takarék-buszról. Szinte mindenki hallott róla, és azt is tudják, mikor jön és hol szokott állni.
A kocsma előtt egy középkorú hölgy azt mondja, hogy amikor megszűnt a kirendeltség, nehezebb lett az élet, mert át kellett menni a szomszédos faluba. Ezért nagyon örül a busznak, mert újra tudja helyben intézni az ügyeit. A mellette álló férfi elmeséli, hogy ő már többször volt a buszban. Megdicséri az ügyintézőket, akik sokat segítettek neki, amikor gyerekének kellett számlát nyitni, és bankkártyát igényelni.
Már 15 Takarék-busz járja az országot, jelenleg száz településen 150 ezer embert szolgálnak ki. Az egyedülálló kezdeményezéssel nem csak olyan településeket ér el a Takarék Csoport, ahol korábban kirendeltséget tartott fent, hanem olyanokat is, hosszú évek óta egyetlen pénzintézet sem volt jelen. Emellett hétvégenként gyakran népszerű rendezvényeken, fesztiválokon tűnik fel a guruló bank, hogy a résztvevőket szolgálja. A buszt teljes kisfióki technikával és ATM-mel szerelték föl, két ügyintéző dolgozik rajta, egyikük egyben sofőr is. |