Olyan küldetésekkel ismerkedtem meg, amik arra késztettek, hogy én is végiggondoljam, a munkám hol teremt értéket
Jobbágy Kata színész, drámatanár, kommunikációs vezető, rendező. A Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulatának, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központnak az élén dolgozik másik három kollégájával együtt azért, hogy minél több tudatosan működő ember létezhessen országunkban. Csapatuk küldetése olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon vetnek fel – életkortól függetlenül mindenki számára érdekes – társadalmi és erkölcsi kérdéseket. Vitézy Péter az ActionLab alapítója és tartalomfejlesztésért felelős vezetője. Szervezetük célja, hogy interaktív vállalati élményeken keresztül fejlesszenek olyan folyamatokat, amik az embereken múlnak. Felszínen különbözőnek tűnő, mégis nagyon hasonló a két világ. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.
Mi az a tulajdonság, amiről nem is gondoltátok volna, de a Bridge Árnyékprogram során kiderült, hogy közös bennetek?
Kata: Mindketten kreatívan tudjuk adaptálni azokat a dolgokat, amire szüksége van a szervezetnek és a célközönségnek.
Péter: Igen, és szerintem van még egy közös, amin épp Katát figyelve gondolkoztam el. Ők is, meg mi is rengeteg embernek a mindennapjait, életét formáljuk át. Katáék évente kb. háromezer gyereknek tartanak foglalkozásokat. Háromezer gyerekre fejtenek ki egy olyan mélységű hatást, amire garantáltan nem képes az iskolarendszer, és a gyerekeknek a szüleinek nagy százaléka sem.
Kata: Ennek talán a figyelmesség az alapja. Szerintem ez nagyon fontos, hogyha az ember jól figyel, tudja hogy hol van deficit, mire van szükség.
Péter: És emellett eszembe jutott még egy. A gondos felkészülés. Nagyon jó volt látni, hogy Katáék is egy nagyon alapos, végiggondolt, strukturált erőfeszítést tesznek bele abba, amit csinálnak. Tervezés, próba, megvalósítás. Látszólag semmi nem éri őket váratlanul. Van, hogy furán néznek ránk is, amikor egy podcast felvételre 5-8 órát készülünk a csapattal azért, hogy az jól működjön majd a végén.
Akár vezetőként, akár emberileg: mi volt a legfontosabb dolog, amit a másiktól tanultatok a Bridge Árnyékprogram során?
Kata: Elsődlegesen a strukturáltság. A szervezetünk működtetése szerintem csak úgy lehetséges, ahogy egyébként a cégek is működnek. Péteréknél érződik, hogy mindennek megvan a helye és az ideje, és mindennel akkor foglalkoznak, amikor arra valóban megvan a lehetőség. Ezt nekünk nagyon-nagyon meg kell tanulni ebben a művészi, szerteágazó dologban, hogy egy ilyen “tömörítést” tudjunk csinálni. Sokat segít, hogyha tudok beszélgetni egy olyan emberrel, mint Péter, mert valami egészen más típusú rendszer van az ő fejében, mint az én fejemben, és izgalmas látni egy másik megközelítést.
Péter: Számomra is hozott új perspektívát a kapcsolódás. Megnézve a Kerekasztal egyik előadását nagyon tetszett, ahogyan komolyan veszik a tinédzsereket Katáék. Magánéleti oldalról ez egy jó tükör volt a saját gyerekeimhez való hozzáállásomat illetően. Szakmai tekintetben pedig, amikor több emberhez beszélünk egyszerre sokszor könnyebb azt gondolni, hogy úgysem fognak olyan mélyre menni, meg az emberek nem szánnak időt annyira a gondolkodásra. Katáéknál azt tapasztaltam, hogy ha azt átadod nekik, hogy te nagyon komolyan veszed őket, akkor azt meghálálják, mégpedig azzal, hogy beszállnak a te utazásodba, és elindulnak saját magukban egyre mélyebbre. Mind a gyerekek, mind a felnőttekhez való viszonyomon formált ez.
Volt valamilyen előzetes feltételezésetek, akár előítéletetek a másik (forprofit vagy nonprofit) szektorról, mikor elkezdtétek a közös munkát? Ha igen, hogyan változott meg az együttműködés hatására?
Kata: Voltak bennem félelmek, hogy majd mennyire leszünk komolyan vehetőek a kis szervezetünkkel, vagy mik azok a kifejezések, amiket nem fogok érteni, mert bekerülök egy másik világba, ami egy másik nyelvezetet használ. Ezért is szeretek a Bridge eseményeire járni, mert ezeken döbbenek rá, hogy nahát tulajdonképpen mindenkivel lehet beszélgetni szektortól függetlenül. Mindenki hozza a saját kis szorongását, majd a büféasztalnál megeszik egy pogácsát, megiszik egy pohár vizet és szépen lassan ezek a félelmek elkezdenek feloldódni.
Péter: Igen, amikor először részt vettem ilyen eseményen, mint a forprofit szektor egyik képviselője, akkor konstans lelkiismeret-furdalásom volt, hogy itt vannak ezek az arcok, akik kézzelfogható értékeket teremtenek gyerekekhez, gyakran hátrányos helyzetű gyerekekhez kapcsolódva. Felmerült bennem a kérdés, hogy amivel mi foglalkozunk, hogyan lehet egy lapon említeni azzal, hogy pl. gyerekeknek az érzelmi érettségét fejleszted. Olyan küldetésekkel ismerkedtem meg, amik arra késztettek, hogy én is újra végiggondoljam, hogy a munkám hol teremt értéket. Azért a gondolkodás végén megnyugodtam.
Ha egy dolgot kérhetnétek magatoknak a másik skilljei közül, mi lenne az?
Kata: Hát én nagyon szeretnék egy olyan típusú gondolkodásmóddal bírni, mint ami Péternek van, ami segíti a strukturáltságot. Próbálom besuvasztani az életembe mindazt, amivel szívesen foglalkoznék, és úgy érzem, hogyha lenne egy Excel tábla a fejemben, akkor azzal sokkal könnyebben tudnám ezt az egészet működtetni. Szóval ezt a skillt lopnám, vagy mondjuk hagyjék neki is belőle tehát inkább szívesen osztozkodnék rajta (nevet).
Péter: Én Kata nagyvonalúságát szeretném (nevetnek).
Engem az az erős jelenlét fogott meg, amivel Kata részt vesz az előadásokon, egyszerre színészként és facilitátorként is. Ezt a kifejező, gondolatvezető működést irigylem tőle, kiváltképp, hogy mindezt nehezített pályán, tinédzserekkel is képes végigvinni.
Mi a kedvenc részetek a saját programjaitok közül? Van-e kiemelkedő feladat, ami közel áll a szívetekhez?
Péter: Azt nagyon szeretem, amikor a programjaink során, vagy a fejlesztésekben valaki oda eljut, hogy tisztában van azzal, hogy mit szeretne, mi fontos neki, és amentén akár egy vonzónak látszó lehetőségre – kedvesen, persze – de határozottan nemet tud mondani. Az általában egy nagyon fontos igazság pillanat egy vezető számára.
Kata: Nekem is van egy csomó. Olyan is, amit már levettünk a repertoárról, úgyhogy nem neveznék meg egyet külön, hanem inkább azt a “wow” élményt emelném ki, ami számos előadásunkon megtörténik. Arra gondolok, amikor valami nagy igazságot megérez a gyerek abban a történetben, amit játszik, vagy amit néz, és ahhoz erősen tud kapcsolódni vagy általa képes meghozni egy nehéz döntést. Például volt egy kislány, aki egyedül beleállt egy szerepbe egy konfliktusos helyzetben. Az előadás végén derült ki, hogy ő egy autista kislány volt, aki amúgy általában nem beszél. Ott mégis lejátszott egy jelenetet. Hozott egy döntést, hogy neki ez a helyzet, most van annyira fontos, hogy beleálljon annak ellenére is, hogy ő alapvetően nem kommunikál. Ezek olyan csoda pillanatok, amik szerintem nagyon vastagon aláhúzzák, hogy ezt muszáj csinálnunk.
A tartalom a Bridge Budapest és a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
