Veszteséges a BMW

A világ egyik legnépszerűbb luxusmárkája, a német BMW autógyár szerdán 152 millió eurós adózás utáni veszteséget jelentett be, az egy évvel korábbi 487 milliós adózott eredmény helyett.

  • MTI MTI
Veszteséges a BMW

A bevétel 13,4 százalékkal 11,509 milliárd euróra csökkent 13,3 milliárdhoz képest, de meghaladta az elemzők 10,5 milliárdos várakozását. Összesen 277 264 autót adott el a csoport, 21,2 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi első negyedben. A luxusipar termékeit sokáig megkímélte a gazdasági világválság, de a recesszió a tavalyi második félévben már elérte ezt a piacot is. Egész évre nem adható megbízható előrejelzés, írták a szerdán kiadott időközi beszámolóban.

Nem kapnak nyereségrészesedést az idén a BMW dolgozói, amire 35 év óta nem volt példa. Ez azt jelenti, hogy egy BMW-dolgozó éves bruttó jövedelme átlagosan 3600 euróval lesz kevesebb, vagyis az eddigi átlagosan 14,8 hónap helyett az idén 13,7 hónapot fizetnek ki az autóipari csoportnál. 

© Autómenedzser
Tavaly a BMW 330 millió eurós adózott eredményt ért el, 89,5 százalékkal kevesebbet a 2007-es 3,134 milliárdnál, amely 8 százalékkal haladta meg az előző évit. A 2007-tel zárult négy évben összesen 10,489 milliárd eurós adózott eredménye volt a BMW-nek. Tavaly a bevétel 5 százalékkal 53,197 milliárd euróra csökkent a 2007-es 56,018 milliárdról. Tavaly a BMW-csoport 1 439 918 autót gyártott, 6,6 százalékkal kevesebbet, mint 2007-ben, és 1 435 876 kocsit adott el, 4,3 százalékkal kevesebbet a 2007-esnél. Az alkalmazottak az év végén 100 041-en voltak a BMW-nél, 7 százalékkal kevesebben, mint 2007 végén.
Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.