Valami ilyesmi történt esetünkben is. E rovat legendás szerkesztője egy amatőrre bízta a dízel Infiniti FX kulcsait, ő meg elsuhant messze földre kipihenni a sok utazgatás, pezsgőzgetés és a márkakereskedőkkel való egyezkedés fáradalmait. Persze máris pontosítanunk kell: az ipszilonért kiáltó nevű Infiniti kulcsait nem kaptuk meg, csupán néhány percig élvezhettük az új autó nyújtotta örömöket.

További képek a galériában

Infiniti

Mondjuk, túl sok értelmét nem láttuk a Váci út forgatagában kerek 13 percen át cammogni, akárhogy is hegyeztük a fülünket, éleztük a szemünket, és masszíroztuk a lábunkat, miközben szóval tartottuk a biztonsági okok miatt mellénk ültetett infinitis értékesítőt, alig hallottunk, láttunk, éreztünk valamit a dízelmotorból. Jó, volt neki dízel hangja, a szélvédőn át nagyjából annyit látunk, mint az X-Trailből (két pajzán domborulatot valahol a motorháztető elejénél), a jobb lábunk rugdalózására meg egy kicsit lomhán ébredő, ám annál virgoncabban gyorsuló autót. A benzines motorokhoz képest biztos tök jó a fogyasztása, szépen váltogat az automata az egyes és a kettes között, ám ennél többet nem tudtunk meg a „tesztvezetés” során. Sőt, mivel hamar kiadták az utunkat, még a néhány száz kilóval könnyebb EX-ben sem tudtuk kipróbálni az új motort.

De hagyjuk a morgolódást, mert nyilván nem gondolta komolyan az Infiniti, hogy szűk negyedóra alatt valóban megmutatja majd, mit tud a dízeles kocsi. Az esemény tulajdonképpen csak afféle önleleplezés, önigazolás volt. „Helló fiúk, tényleg van dízelünk, és még gurul is!” – nagyjából ennyi értéke volt a napnak, no meg egypár vastagbukszás érdeklődő elbűvölése. Mindkét apropó elérte a célját: a japán prémiummárka 21 éves fennállása óta most először pakolt gázolajos erőforrást néhány modelljébe, s (tudva, hogy tucatnyi ember már látatlanban megrendelte a dízel crossovert) nyilván többen szánták el magukat e nap tapasztalatai alapján a vásárlásra.

Lehet, felbőszítek néhány szakértőt, de az Infiniti nem BMW-paródia, még csak nem is BMW-versenytárs – igaz, ők maguk is szokták japán béemvézni magukat. Mégis, Kelet-Közép-Európában a BMW a kopaszok választása, legalábbis ez a kép rögzült az autós társadalomban. Az Infinitihez eddig még nem tapadt semmilyen negatív bélyeg, legfeljebb a bömösök néznek rájuk szánakozóan, mi több, lesajnálóan. Pedig nem kéne arcoskodniuk, nem olyan rossz egy háromliteres dízeltől az 550 newtonméter és a 238 lóerő. A 21-es felnikre húzott kerekekkel elég merész látvány, annak ellenére, hogy az egész karosszéria valami teljes kategóriafelettiséget sugall. Nem doboz, nem kisautó, nem nagyautó, crossover, na. Van benne némi könnyed elegancia, mintha a gyártók sem vették volna teljesen komolyan magukat.

Ugyanez az exkluzivitás köszön vissza a belső térben is. Komolyan kell venni, mert rettentő minőségi (pl. a magnézium kormányváltó fülei), ugyanakkor visszafogott is. A külső és a belső harmonizál, nem érzünk disszonanciát. Nem ismerjük a benzinmotort, ezért csak akkor érzékelünk némi zavart az erőben, amikor finoman nyomjuk le a gázpedált: a gázolajos motorral, kis lábnyomás után kifejezetten teherautónak gondolnánk az FX-et. Gondolkodik a váltáson, hangja is van, és a fekvőrendőrön is zajosan döccen át.

Infiniti

Nagyjából egy árban van a benzines és a dízel csúcs FX, mindkettő 19 millió forint körüli áron vihető el, ámbár utóbbi városban nyilván kábé feleannyit eszik. Persze, Amerikában, ahova eredetileg az Infiniti készült, 20 évvel ezelőtt nem dőltek a kardjukba az emberek, ha pár gallonnal többet kellett a tankba tölteni. Hiába is győzködnek a budapesti szalonban, hogy ezek a modellek már totálisan európaisodott Infinitik, nem hiszünk nekik. Lehet, jobb minőségű pár belső anyag, mert az öreg kontinens vásárlóit már nem lehet megtéveszteni olcsóbb cuccokkal, mégis, az Infiniti, mint koncepció, amerikás dolog. Nagy, bőrös, kényelmes (legalábbis elől), tekintélyt parancsoló, és végletekig a különcködni vágyó és minőségi kényeztetést elváró fogyasztók számára épült. Ráadásul nem is túl nagy csomagtartóval, hiszen aki az Újvilágban hetente költözködni akar, úgyis platós kisteherautót vesz – persze bevásárlókocsinak ez is jó, 6-7 cipelősszatyor ebbe is gond nélkül elfér. Kit érdekel Amerikában a széles motorválaszték, könnyű parkolhatóság? Bőven elég egy, maximum két benzines, oszt’ jónapot. Fogadjunk, nem a középnyugati ranch-tulajdonosok sírták ki a dízelmotort, meg a körbelátó kamerákat a parkolás megsegítésére!

Jó hír az is, hogy a márka a gyermekbetegségeket már rég kinőtte, ifjúkorában a japán Lincolnnak is csúfolták a Q45-öt annak pocsék kormányozhatósága miatt – az FX-ben már kifejezetten élvezetesen lehet tekergetni a kormányt. Mindez azonban szinte másodlagos. Minden bizonnyal a korai vásárlók fogják hamarosan eldönteni, milyen imázsa lesz Magyarországon az Infinitinek. Mi drukkolunk nekik, s ha a kereslet és a kínálat egymásra talál, velük fogunk örülni: a budapesti forgalomban tulajdonképpen elfér néhány vicces kinézetű crossover – még akkor is, ha belül kicsit furcsán is duruzsol az a dízelmotor.

Izsák Norbert