szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A biztosítók még mindig azokat az autósokat akarják megszerezni, akiknek az év utolsó napján jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), az évközben váltók díja 36 százalékkal magasabb - közölte a kotelezo.hu internetes alkusz az MTI-vel.

Korábbi felmérés szerint a 4,2 millió autós közül közel egymilliónak a kgfb évfordulója nem az év utolsó napja, hanem az a nap, amelyen az autót vásárolta. Ez a szabály 2010 elejétől hatályos.

A kotelezo.hu másik megállapítása, hogy a november-decemberi kampányban - a kedvező díjon felül - plusz kedvezményeket adnak a biztosítók a hozzájuk pártoló ügyfeleknek, sőt ebbe a sorba már az alkuszok is beálltak. Például egy másik on-line alkusz, a netrisk.hu szerdán jelentette be, hogy a nála biztosítót váltó autósok literenként 10 forint kedvezményt kapnak az üzemanyagból a meghatározott töltőállomásokon.

©

Az egészségtelen ételeket megadóztató törvény kiegészül a kgfb-díj 30 százalékára rugó baleseti adóval. A parlamenti általános vita után hétfőn szavaztak a jövő évi adótörvényekhez beadott módosító javaslatokról a képviselők. Ebben a baleseti adót napi 83 forintban maximálták. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. azt közölte az MTI-vel, hogy a drága és erős autók tulajdonosai járnak jól a módosítással. Ők azok, akik "zsebből" kifizetnék a teljes 30 százalékos baleseti adót.

A biztosítókra nézve hátrányos az a - szintén hétfőn megszavazott - szabály, hogy az állami autókra nem kell kgfb-t kötni a jövő évtől. Az általuk okozott károkat az állam rendezi.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!