A csütörtökön, Rédicsen tartott ünnepélyes avatáson Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára elmondta: a rendkívül leterhelt főút Csorna és Mosonmagyaróvár közötti 33 kilométeres szakaszát pár hete adták át, Zalában 27 kilométernyi készült most el, de folytatódik a Vas megyei szakaszokon is a kivitelezés, illetve egyes helyeken az építkezés előkészítése.
Reményét fejezte ki, hogy ha a jövő évben bevezetik a használatarányos útdíjrendszert, elterelődhet a forgalom erről a túlterhelt észak-déli közlekedési tengelyről, vagy legalábbis nem nő tovább hatványozottan az ausztriai fizetős utakat elkerülő teherjárművek száma.