2011. december végén 98 500 bevont autóvezetői engedélyt tartottak nyilván - jelentette az APA osztrák hírügynökség a tárca közlése alapján. A legtöbb esetben alkoholfogyasztás miatt vették el az autóvezetők jogosítványát. A második leggyakoribb ok a sebességkorlátozás túllépése volt.
Gyakran vezetett a jogosítvány elvesztéséhez a közlekedésben részt vevők veszélyeztetése, és az is, hogy nem volt a sofőrnek az adott járműkategóriára érvényes engedélye. Hasonló képet mutat egy 2011. májusi mérleg is, akkor 99 ezer bevont engedély szerepelt a nyilvántartásokban a 8,4 millió lakosú országban.
Emellett 2730 embert büntettek meg tavaly azért, mert jogosítvány nélkül vezetett, közülük 823 "visszaeső" volt. 63 főt egy éven belül ötször is tetten értek. Az osztrák belügyminisztérium közlése szerint 2011-ben összesen 4,2 millió, 2010-ben 3,7 millió euró bírságot szabtak ki az országban a vezetői jogosítványról szóló törvény alapján.
Közel 100 ezer osztráknak vonták be a jogsiját
Csaknem százezer autóvezető nélkülözi a jogosítványát Ausztriában a közlekedési szabályok megsértése miatt - derül ki az osztrák közlekedési minisztérium adataiból.

Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
„A többség nem akar olyan lenni, mint az apja volt” – hogyan érdemes apaként jól jelen lenni a gyerek életében?
Publicus: Tízből nyolc magyar sokallja az augusztus 20-i ünnepségekre szánt 11 milliárd forintot
Az én hetem: Péterfy Gergely abban a városban járt, amely minden keresztény fundamentalista rémálma
A Fidesz-kormány egykori helyettes államtitkára volt a vendég egy Tisza Sziget rendezvényen
Holtan találták meg a verseny közben eltűnt terepfutót Cserépfalunál
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
A Thália Színház színésze, Czakó Julianna is Digitális Polgári Kört alapított
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „Magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Ijesztő baleset: Markológép zuhant egy autós elé Baranyában – videó
Bokorba pisilés miatti vitát próbált elcsitítani a gondnok, belehalt
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Megházasodott Fucsovics Márton
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.