Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP), a zalai megyeszékhely polgármestere azt mondta: Nagykanizsa csatlakozási szándékát támogatja, mert ezzel a nyugat-dunántúli térség déli része is partner lehet az együttműködésben. Ez pedig mind a négy városnak elemi érdeke, a járműipari központnak a nagykanizsai közlekedési és logisztikai adottságok miatt, Nagykanizsának pedig a jelentős autóipari beszállítói okán.A zalaegerszegi városvezető emlékeztetett arra, hogy például Nagykanizsa gazdaságának zászlóshajója, a General Electric fényforrásgyára az egész európai autóipar jelentős szereplője a lámpagyártás révén. Utalt arra is, hogy Szombathely és Szentgotthárd az együttműködésben már magas szintre jutott, ezt Nagykanizsának is el kell érnie, de már a központ jövő heti taggyűlésén igyekszik meggyőzni a másik két várost a csatlakozás támogatásáról. Nagykanizsának ez azért is hasznos volna, mert az eddig inkább délnyugat-dunántúli vonzáskörzete mellett egy nagyobb ipari potenciállal és kutatás-fejlesztési eredményekkel kecsegtető régióhoz is szervesen kötődne.Szükség van ugyanakkor a két zalai megyei jogú várost összekötő, rossz állapotú 74-es főút burkolat-megerősítésére és a tengelyterhelés növelésére, ezt közösen szorgalmazták a megyei fejlesztési és az országos közúti fejlesztési tervekben is. Ezzel együtt azonban nem mondanak le az M9-es gyorsforgalmi út megépítésének igényéről, hiszen azt is közösen érték el, hogy a tervezési folyamatok már elkezdődtek.Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP), Nagykanizsa polgármestere úgy fogalmazott: az együttműködés nemcsak lehetőség, de szükséges is. Több területre is ki kell terjednie, hogy a térségben a gazdaság és a kultúra vagy az élet más területén is be tudják tölteni a szerepüket. A városvezető kitért arra, hogy a közszolgáltatások területén is szükséges az együttműködés, amit az segíthet, hogy mindkét városban jelentős tulajdoni hányaddal, nem egy esetben száz százalékos tulajdonnal rendelkezik az önkormányzat a helyi közszolgáltató cégekben.Az MTI kérdésére Gyutai Csaba elmondta még: más városok, így például Sárvár is jelezte már csatlakozási szándékát a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz. Ez részben már meg is valósult, hiszen a Flextronics sárvári üzemével része a járműipari együttműködésnek.A kormány múlt év december 20-án nyilvánította kiemelt járműipari központtá a Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot. A Kecskemét után az országban a második kiemelt magyarországi járműipari központ a remény szerint erős gépipari és elektronikai centrummá válhat, ahol öt-tíz éven belül egymilliárd euró értékű tőkebefektetés érkezhet, és mintegy 25 ezer új munkahely jöhet létre.
Nagykanizsa is beszállna a járműipari központba
Nagykanizsa is csatlakozna a kormánydöntéssel decemberben kiemeltté nyilvánított, Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz - közölte pénteki nagykanizsai sajtótájékoztatóján Nagykanizsa és Zalaegerszeg vezetője.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.