Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
A jövő évi Le Mans-i versenyen debütáló elektromos rakéta 300 km/óra feletti végsebességre lesz képes.
A hétvégi Le Mans-i 24 órás verseny a világ egyik legkeményebb megmérettetése, amit éppen emiatt hatalmas figyelem kísér. A Nissannál ehhez az érdeklődéshez még hozzájön, hogy a most bemutatott, de csak jövőre rajthoz álló elektromos versenyautójuk megtartotta a korábbi Delta Wing formáját, ami ék alakjával talán a legfurább kinézetű versenyautó, ami valaha létezett, és leginkább egy repülőgépre hasonlít.
Nem csak a formája, de a lemezek alatt lapuló technológia is formabontó, hiszen a ZEOD RC a Leaf-ből ismert elektromos hajtáslánc versenyre felkészített változatával rendelkezik, azonban a specifikációt még nem árulták el, hiszen fejlesztés alatt van. Annyi azonban biztos, hogy a végsebessége 300 km/óra felett lesz, és a ZEOD vagyis „Zero Emissions On Demand” név pedig arra utal, hogy a sofőr választhat a tisztán elektromos vagy a hibrid (tehát belsőégésű motorral megtámogatott) működés között.
A Nissan egyik vezetője az újdonság kapcsán kiemelte, hogy a ZEOD RC versenyautó annak a fejlődésnek a csúcsa, amit a LEAF utcai, majd verseny változatának kifejlesztése előzött meg, és egyben bepillantást enged a Nissan jövőbeni fejlesztéseibe. Ezek alapján még az is elképzelhető, hogy a következő GT-R-be is jut az elektromotorokból.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Dengyel Iván pedig visszavonult a színpadtól.
Az ügy az EU Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.