Örülhetnek a bicikliző Teve utcai rendőrök

A rendőrség Teve utcai székháza mellett adták át Budapest egyik legnagyobb kerékpártárolóját – közölte honlapján az ORFK.

  • MTI MTI
Örülhetnek a bicikliző Teve utcai rendőrök

A 60 kerékpár tárolására alkalmas területet és eszközt a Rendőrségi Igazgatási Központ Teve utcai árkádos oldalán alakították ki. Budapest egyik legnagyobb kerékpártárolóját a napokban adták át – tették hozzá.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerint a megvalósításhoz az Országos Balesetmegelőzési Bizottság félmillió forintos támogatást nyújtott, a tárolókon elhelyezett hirdetőtáblák a biztonságos közlekedéssel kapcsolatosak.

A tároló őrzését a rendőrség nem biztosítja, ezt figyelemfelhívó táblákon jelezték. Használatára elsősorban a Rendőrségi Igazgatási Központban dolgozók jogosultak, és a szabad kapacitástól függően az ügyfelek is igénybe vehetik.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.