„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Úszómedencés személyautóval kocsikázott négy férfi Németországban, amíg a rendőrség véget nem vetett a túrának.
A kocsi egy BMW volt, ám eredetileg nem kabrió. Tetejétől fűrésszel szabadultak meg az újítók, és a kocsit teljesen ablakmentessé tették. Az utasteret szigetelték, majd csurig töltötték vízzel, az autó oldalára mű vízivirágokat ragasztottak.
A strandautózás a csendes kis Eibenstock városkában folyt, mígnem egy motoros rendőr meglátta a járművet, a legfurcsábbat életében. Azonnal utána eredt, ám a vezető megállás helyett gyorsított, így a rendőr még üldözhette is kis ideig a medencés autót, amelynek nem volt rendszámtáblája. Az ifjak egy parkban kiszökkentek a kocsiból, átfutottak egy kiszáradt folyómedren, és a túlpartról figyelték a rendőrt.
A rendőr úgy látta, hogy a fiatalok mindegyike részeg, és hogy a további kocsikázásnak elejét vegye, kiengedte mind a négy abroncsból a levegőt. Végül csak odamerészkedett az autó vezetője, váltig állítván, hogy ő ugyan nem vezette a kocsit. A 27 éves férfi a csomagtartóban lévő tárcájáért és cipőjéért cserében hajlandó volt vérmintát adni.
Eljárás indult ellene biztosítás nélküli, nyilvántartásban nem szereplő személygépjármű ittas vezetéséért – adta hírül a Local című svéd lap német kiadása.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.