szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az új motorcsalád 2016-ban debütálhat a következő generációs E-osztályban. A soros hathengeres mellett, három és négyhengeres blokkokkal is bővül majd a paletta.

Egészen a 1990-es évek közepéig a Mercedes-Benzről alkotott képet nagyban meghatározta a sokak által kedvelt soros hathengeres motor, amit leváltottak a V6-os erőforrások.  Jó hír viszont a soros elrendezés rajongóinak, hogy nemsokára újjászülethet a hathengeres blokk, ugyanis a brit Autocar magazin értesülései szerint a németek már javában fejlesztik az utódját, ami a 2016-ban érkező következő generációs E-osztályban mutatkozhat be, és a moduláris felépítésnek köszönhetően három, illetve négyhengeres változatai is lesznek.

Mercedes-Benz

Hogy a háromhengeres blokk megjelenik-e majd az E-osztályban az egyelőre kérdéses, az viszont biztosnak tűnik, hogy az aktuális (jelen pillanatban még be sem mutatott) C-osztály a 2017-ben esedékessé váló ráncfelvarrás során megkapja az új motorpalettát. A legkisebb motor kapcsán felmerülhet a kérdés, vajon elég lesz-e három henger egy Mercedes-be, de a németek szerint nem kell aggódni, hiszen az új motor minden téren hozni fogja a márkától elvárt színvonalat.

Szintén bennfentes forrásból származik az információ, hogy a 2016-ban bemutatkozó E-osztállyal és a 2017-ben megújuló C-vel az új „Autobahn robotpilóta” is bemutatásra kerül, amely képes lesz arra, hogy önállóan végrehajtson egy autópályás előzést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!