szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A páncélozás mellé erősített futómű és fékek is járnak, hogy jobban bírják a plusz súllyal járó terhelést.

Egy új Mercedes-Benz S-osztály bemutatása mindig magával hozza a különböző aftermarket kiegészítők bemutatását is, melyek közül bizonyos piacokon nagy sikerre számíthat a páncélozás. Noha a Mercedes is elkészíti a gyárilag páncélozott S-osztályt, vannak külön erre szakosodott cégek, mint például a Transeco-Bremen GmbH, akik 1983 óta minden „bálna-Mercihez” elkészítették a saját golyóálló csomagjukat.

Transeco-Bremen
Transeco-Bremen

Nincs ez másképp most sem, így még a gyári páncél kivitel bemutatása előtt leleplezték a saját verziójukat, aminek az S 500 L adja az alapját. Az átalakítás szinte minden részét érinti az autónak, hiszen először szétszerelik az utasteret, hogy nagyszilárdságú acéllemezeket tehessenek be, majd az ajtókat erősítik meg, utóbbi azért jelent nagy kihívást, mert az eredeti vastagságot meg kell őrizni, úgy hogy nem csak a lemez lesz golyóálló, hanem értelem szerűen az üveg is. Ez természetesen jelentős súlynövekedéssel jár, így az ajtókat és az ablakokat új elektromotorok mozgatják.

Transeco-Bremen
Transeco-Bremen

Az említett változásokon túl a padlólemezt is megerősítik, hogy egy esetleges robbanást is kibírjon az autó, továbbá a futóművet és a fékrendszert is hozzáigazítják a megnövekedett tömeghez, a speciális felniket pedig defektmentes gumikkal szerelik. A Transeco-Bremen páncélozott S-osztálya így közel egy tonnával nehezebb a szériaváltozatnál, az átalakítás ára pedig 50 000 dollár. Ennyi pénzt pedig sokaknak megér a plusz nyugalom.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!