Igazán érdekes újdonságot tartogat Párizsra a Toyota

Egy kompakt, városi szabadidő autó tanulmányát fogják leleplezni az október első hetében induló autószalonon.

  • hvg.hu hvg.hu
Igazán érdekes újdonságot tartogat Párizsra a Toyota

A C-HR névre keresztelt tanulmány több szempontból is érdekes hibrid-meghajtású jármű lesz. Az egyik, hogy jó döntésnek tűnik a RAV4 mellé berakni egy manapság sokkal kurrensebb kategóriájú modellt. A kisebb crossoverrel a japán márka komoly kihívója lesz a jelenlegi sikergyáros Nissan Juke, Peugeot 2008 párosnak. A másik érdekesség, hogy a hajtás vélhetően azonos a következő Prius-ba kerülővel, ami továbbra is egy 1.8 literes benzin és a hátsó kerekeket hajtó elektromotorból állna, amelyek egymástól függetlenül hajtanak.

Mindenesetre a koncepció megjelenése után, az utcákon legkorábban is csak két év múlva elképzelhető a C-HR az utcákon. A C-HR elnevezés is furcsa lenne ha maradna, a Honda hasonló modellje a HR-V miatt.

Toyota
MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.