szerző:
MTI

Ha nem akarjuk visszafizetni a 4-es metróra kapott 180 milliárdot, akkor be kell vezetni a dugódíjat, ez pedig 2016 végére válik reálissá a főpolgármester szerint, akinek az útdíjjal kapcsolatban vannak fenntartásai.

A dugódíj bevezetésének reális időpontja 2016 vége – erről Tarlós István főpolgármester a Népszabadságnak adott, kedden megjelent interjújában beszélt.

A politikus emlékeztetett: a Demszky-kabinet a 4-es metróhoz kapott uniós támogatás fejében vállalta a behajtási díj bevezetését. Ez része a támogatási szerződésnek és ha nem akarjuk visszafizetni a beruházásra kapott 180 milliárdot, akkor be kell vezetni a dugódíjat – mondta.

Kitért arra is, hogy jelen pillanatban egy parlamenti döntés tiltja a dugódíj bevezetését. Hozzátette: a kormány tisztában van azzal, hogy ez mit jelent, így ebben változás várható.

A BKV és a BKK jelenleg is dolgozik a zónahatárok kijelölésén, hiszen ez az egyik legfontosabb kérdés. Emellett a technikai feltételeket is meg kell teremteni – mondta.

Az útdíjjal kapcsolatban a főpolgármester azt mondta: azzal kapcsolatban neki is vannak fenntartásai, hogy a közszolgáltatást ellátó járművek, például a kék buszok fizessenek a város útjainak használatáért. Egyelőre tárgyalnak erről a kormánnyal – közölte Tarlós István a Népszabadsággal.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Karácsony átvette hivatalát, és rögtön díszpolgárnak javasolja Demszkyt és Tarlóst

Karácsony átvette hivatalát, és rögtön díszpolgárnak javasolja Demszkyt és Tarlóst

Karácsony Gergely felfüggeszti a kilakoltatásokat Budapesten

Karácsony Gergely felfüggeszti a kilakoltatásokat Budapesten

Újabb tízmilliárdokat csoportosít át a kormány – jut focira, kézilabdára és Hungarikum Hotelre is

Újabb tízmilliárdokat csoportosít át a kormány – jut focira, kézilabdára és Hungarikum Hotelre is

Úgy ágyékon rúgta játékból a budapesti nő a férjét, hogy mentőt kellett hívni

Úgy ágyékon rúgta játékból a budapesti nő a férjét, hogy mentőt kellett hívni

Végre kedvére való interjút készítettek Kimi Räikkönennel

Végre kedvére való interjút készítettek Kimi Räikkönennel

Videóra vették az állatkínzást a hamburgi laborban, most bezárhatják az intézményt

Videóra vették az állatkínzást a hamburgi laborban, most bezárhatják az intézményt