szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hemzsegő újdonságok között az olaszok mindössze egy-egy új modellel jelentkeznek, de azok garantáltan elvonják a figyelmet a környező standokról.

Megkezdődtek a sajtónapok Frankfurti Autószalonon, ahol összesen mintegy 1100 kiállító képviselteti magát, több mint 200 világpremierrel, melyek közül a legtöbbet a német márkák vonultatják fel. A gyártók azzal is igyekeznek a presztízsüket emelni, hogy a lehető legnagyobb standokat és pavilonokat rendezik be, amikben szinte elvesznek a látogatók a modelldömpingben. Ezzel szemben a Ferrari és a Lamborghini standja már csak a karcsú modellpaletta miatt is mindössze néhány autót vonultat fel, de ahogy az lenni szokott, egy újdonság is elég ahhoz, hogy ellopják a show a szomszédos kiállítóktól.

Nincs ez másként idén sem, hiszen a sors éppen úgy hozta, hogy mindkét olasz márka egy-egy vadonatúj középmotoros kabrióval érkezett a kiállításra, a Ferrari a 488 Spiderrel, a Lamborghini pedig a Huracan nyitható tetős változatával, szintén Spyder néven, de szigorúan ipszilonnal a nevében. A maranellóiak újdonsága formailag megegyezik a kupéval, mindössze a tetőszerkezet kialakítása újdonság, amiről az olaszok elárulták, hogy 25 kilogrammal könnyebb a hagyományos vászontetős rendszernél, emellett pedig jobb védelmet nyújt, és a karosszéria merevségét is javítja 23 százalékkal a 458 Spiderhez képest. A mozgatása ráadásul csak 14 másodpercet vesz igénybe, amely akár menet közben is abszolválható.

Ferrari
Ferrari
Ferrari
Ferrari

A Lamborghini mérnökei ezzel szemben inkább a vászontetőre szavaztak a Huracan Spyder esetében, méghozzá egy elektrohidraulikus szerkezetre, amely fekete, barna vagy piros színű vászonnal rendelhető, a nyitása/csukása pedig csak 17 másodpercbe telik, akár 50 kilométer/órás sebességig. A spéci tető mellé kivehető szélfogó is jár, valamint típusspecifikus motorháztető fekete színű lamellákkal.

Lamborghini
Lamborghini
Lamborghini
Lamborghini

A teljesítmény kapcsán egyik modellbe se lehet belekötni, hiszen mindkettő 600 lóerő feletti teljesítményt szabadít az aszfaltra. A Ferrari turbófeltöltős V8-as motorja 3.9 literes hengerűrtartalomból 670 paripát és 760 Nm maximális nyomatékot produkál, míg a Lamborghini jól bevált 5.2-es szívó V10-es blokkja 610 tagú ménest és 560 Nm csúcsnyomatékot ad a vezető kezébe. A motoroknak mindkét esetben másfél tonna feletti tömeget kell mozgatniuk.

A korábban ébredő nyomatéknak köszönhetően a 488 Spidernek mindössze 3 másodpercre van szüksége a nulla-százas sprinthez, míg a Huracan Spyder ennél négy tizeddel lassabb. A végsebesség tekintetében elenyésző a különbség, hiszen a Ferrari 325-ös tempójával szemben a Lambo 324 kilométer/órára képes felgyorsulni, ha hagynak neki elég helyet.

Ugyan egy szupersportautó esetében kevésbé fontos tényező a fogyasztás, de azért nem baj, ha nem kell száz kilométerenként megállni tankolni, így mindenképp említést érdemel, hogy a Lamborghini 12,3 literes átlagot ígér, míg a Ferrari 11,4-et.

Ha nem szeretne lemaradni a Frankfurti Autószalon legfrissebb eseményeiről, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!