Így alázott porrá egy versenyautót a Tesla Model S – videó

Újabb próba elé állították a Tesla autóját, ezúttal egy vérbeli versenyautó ellen küldték harcba egy gyorsulási teszten.

  • hvg.hu
Így alázott porrá egy versenyautót a Tesla Model S – videó

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Tesla Model S P85D egy egészen különleges autó, nemrég ugyanis egy ilyen járművel döntötték meg az egy feltöltéssel megtett leghosszabb út világrekordját, és persze néhány győztes gyorsulási versenyen is túl van már. Ezúttal utóbbi számban talált új kihívóra.

Az ausztrál Holden autógyárnak van saját versenyautója is, egy V8-as motorral szerelt szuperjárgány, ami 3,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra. Ehhez ráadásul alig 1400 kilogramm társul, amibe már a sofőrt is beleszámolták, így kellően impozáns adatokkal rendelkezett ahhoz, hogy a Tesla ellenfele legyen. Utóbbi egyetlen előnye, hogy 3,3 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet, vagyis elviekben fej-fej mellett kellene beérniük a célba.

Ehhez képest a videón jól látszik, hogy hiába a profi pilóta, hiába a Holden remek paraméterei, esélye sincs arra, hogy a Teslát utolérje. A pilóta is tehetetlen, a mozdulataiból is látszik, értetlenül áll a dolog előtt.

Ha érdeklik a Teslával kapcsolatos hírek, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.