Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt három helyett hatkocsis szerelvények járnak majd hétvégén a gödöllői HÉV vonalán – közölte a BKK.
A gödöllői HÉV pénteken a délutáni csúcsidőszakban, valamint szombaton és vasárnap reggel 7 és este 20 óra között jár majd hosszabb vonatokkal.
A Mogyoród melletti Hungaroring Budapestről közösségi közlekedéssel a Gödöllő felé tartó H8-as HÉV-vel közelíthető meg, az Örs vezér teréről. A HÉV-ek közül a Hungaroring kizárólag a Gödöllőig közlekedő H8-assal érhető el, a Cinkotára vagy Csömörre tartó H9-essel nem.
A Forma-1-es futam helyszíne a H8-as HÉV Szilasliget megállóhelyétől gyalog, Mogyoród állomásról pedig közvetlen buszjárattal is megközelíthető. A versenypálya 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os kapuján át elérhető szektorokhoz Szilasliget, míg az 1-es, a 2-es, a 7-es, illetve a 8-as kapun át elérhetőkhöz Mogyoród állomáson célszerű a HÉV-ről leszállni. A távolság gyalog az állomásoktól körülbelül 2,5 kilométer, ami 35-40 perc alatt megtehető - írja a BKK.
A mogyoródi Hungaroring versenypályán pénteken, szombaton és vasárnap rendezik meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat.
Ha szeretne tudni a Forma–1-es Magyar Nagydíj legfontosabb történéseiről, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.