szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szerda este röppent fel a hír, hogy az Apple megvásárolná a szuperautókat gyártó brit céget.

Alaposan felbolydult az élet szerda este a McLaren és az Apple háza táján, miután a Financial Times és a New York Times belső vállalati forrásra hivatkozva megszellőztette: utóbbi felvásárolná az előbbit. A hír azért is bírt extra jelentőséggel, mert az Apple által állítólag fejlesztett okosautót eddig még soha senki nem látta, így egy ilyen lépés hatalmas előremozdulás lenne az évek óta stagnáló ügyben.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a felvásárolandó fél rögtön meg is szólalt. A McLaren sajtósa közölte, semmilyen fúziót nem terveznek sem az Apple-lel, sem más céggel. Pedig a sajtó már a vételi ajánlatot is sejteni vélte: a becslések szerint 1 és 1,5 millirád dollár lehet, vagyis 277 és 415 milliárd forint közé eshet.

Persze ha meg is történne egy ilyen fúzió, az nem feltétlenül jelentené azt, hogy az Apple autója minden kétséget kizárólag egy bivalyerős sportkocsi lesz, sokkal inkább azt, hogy a cégnek szüksége van a McLarennél lévő valamelyik technológiára, és a legegyszerűbb megszerzési módja a dolognak, hogy felvásárolják a céget.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!