Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A Mikulás (és szánsegédje) elfoglalták a szupererős gépet, bár a csomagoknak viszonylag kicsi hely jut.
Ha lenne olyan cím, hogy Az Év Autós Projektje, egész biztosan annak a csapatnak adnánk, akik kitalálták, hogy egy Toyota GT86 kasztnijába egy Ferrari 458 motorját szerelik bele. A munka olyan jól sikerült, hogy bármikor is készítettek róla videót, az azonnal népszerű lett az autósok körében. Először csak simán beindították, de már önmagában ez is közel 9 millió megtekintést kapott, majd kivitték az utcára is, ami közel félmilliós nézettségnek örvend.
Az évet lezárva most a Donut Media kérte fel az autó tulajdonosát, csináljanak egy kis ünnepi vidámkodást a kocsival, aminek természetesen nem lehetett ellenállni, így el is készült a felvétel.
A Toyota egy rakás égőt kapott, hogy minél szebb kivilágítással közlekedjen, az anyósülésre a Mikulás került, a manója pedig a volán mögött foglalt helyet.
A videót elnézve valószínűleg nem lesznek a helyzet magaslatán, amikor 24-én este szét kell hordani a karácsonyi ajándékokat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
Egyikük akár negyven év börtönt is kaphat.