Végre versenypályán is megkínozták a Ferrari-motoros Toyotát – videó

Mivel egy profi driftversenyző a tulajdonosa, sejteni lehetett előre, hogy mi fog történni: kilincsel előre autózás és nagyon sok gumifüstölés.

  • hvg.hu
Végre versenypályán is megkínozták a Ferrari-motoros Toyotát – videó

A tavalyi év egyik legizgalmasabb autóépítési projektje Ryan Tuerck profi driftversenyző nevéhez fűződik, aki csapatával együtt megalkotta a világ egyetlen Ferrari-motoros Toyota versenyautóját.

Ehhez fogták a 458 Italia 4.5 literes szívó V8-as blokkját és beépítették a Toyota GT-86 motorterébe a kétliteres boxer helyett. Az autóba több ezer munkaórát tettek bele a srácok, amin nincs is mit csodálni, az eredmény pedig ehhez méltóan fenomenális lett.

Most először pedig versenypályán is megcsodálhatjuk, ahogy rászabadul az 570 lóerő a 265/40 R18-as méretű Hankook hátsó gumikra.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.