Függetlenül attól, hogy melyik cég és hogyan fejleszti az önvezető technológiát, egy dolog biztosan közös bennük: az autók tesztelését vagy zárt pályán végzik, vagy ha forgalomban, akkor legfeljebb egy mérnök foglal helyet a volán mögött, hogy szükség esetén közbe tudjon avatkozni. A Volvo azonban úgy gondolta, itt az ideje egyel komolyabb szintre emelni a dolgot.
A svéd cég ezentúl nem műszaki szakemberekkel, hanem egy négytagú családdal, egészen pontosan a göteborgi Hains családdal teszteli a saját fejlesztéső önvezető technológiájukat. A Drive Me névre keresztelt projekt fő célja ugyanis, hogy valós képet kapjanak a különböző közlekedési helyzeketről. Ha ugyanis egy mérnök ül a volán mögé, bizonyos helyzetekben pontosan tudja, hogyan kell az autóhoz nyúlnia, a család viszont olyan példával szolgálhat, amire eddig még nem volt példa: kiderül, az átlagember hogyan reagál a gépre.
A projektben egyébként legalább 100 önvezető modellt tesztelnek Göteborg területén, így nem Hainséké lesz az egyetlen ilyen autó – viszont ez lesz az egyetlen, amelyik egy családnál lesz.
A Volvo tervei egyébként igen megsüvegelendők, a cég ugyanis 2021-re szeretné elérhetővé tenni a teljesen önvezető autójukat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.