Visszatérne a Forma–1-be egy nagy név, de csak egy feltétellel

Az olasz cég korábban négy éven át volt jelen a Forma–1-ben, és nem zárják ki a visszatérést.

  • hvg.hu hvg.hu
Visszatérne a Forma–1-be egy nagy név, de csak egy feltétellel

Régóta foglalkoztatja a rajongókat a kérdés, hogy a Lamborghini miért nem szánja el magát arra, hogy valamilyen formában újra megjelenjen a Forma–1-ben. A dolog nem lenne újdonság, hiszen korábban négy éven át, 1989-től 1993-ig ott voltak: ők gyártották a motorokat a Lola, a Lotus, a Ligier, a Minardi és Larrousse csapatoknak. Az ausztrál Motoring most rá is kérdezett a nagyfőnöknél, mi a helyzet a régóta pletykált visszatéréssel.

Stefano Domenicalli, a Lamborghini vezérigazgatója szerint továbbra sincs elvetve az ötlet, ő maga pedig nagyon szívesen látná újra a márkát a Forma–1-ben, ennek azonban van egy feltétele. Nem túl meglepő módon ez a feltétel anyagi: Domenicalli szerint a legfőbb akadályt az az óriási költség jelenti, amit a vissztéréshez ki kellene fizetnie a cégnek.

A CEO szerint ők nemcsak a versenyben akarnak ott lenni, de versenyképesek is akarnak maradni, ez viszont túlságosan sokba kerülne. Ugyanakkor ha a költségek alacsonyabbak lennének, biztosan elindítanák a projektet.

Addig is az Urus nevű SUV bevezetésére koncentrálnak, és azon lesznek, hogy 2019-re megduplázzák az eladásokat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.