Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
22 milliárd 330 millió forintot költenek a hídra és az alagútra, gyakorlatilag mindenhez hozzányúlnak.
A Lánchíd és a Váralagút felújításáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a munkálatok a tervek szerint ezen a nyáron kezdődhetnek el és 2019 végéig tartanak.
A testület 28 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a rekonstrukciót, amelyet 22 milliárd 330 millió forint összköltséggel valósítanak meg. Ez az összeg fővárosi saját forrásként rendelkezésre áll. A Lánchíd felújítását a híd nem megfelelő biztonságú teherbírásával indokolják.
A felújítás során a Lánchídon
A Váralagútnál
Ezen túl
A mintegy másfél évig tartó újjáépítés idejére a Lánchidat lezárják. A Váralagút és a Lánchíd felújítása idején a Lánchíd–Váralagút-útvonalat teljesen lezárják, ezért az aluljáró felújítását célszerű összehangolni a Lánchíd felújításával – áll az előterjesztésben.
A munkálatok tervezett kezdési időpontja június elseje, befejezését 2019. december 31-ére tervezik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.