„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Adott két környezettudatos és nem mellesleg szemrevaló bajor autó, melyek dizájnját most nem feltétlenül a jó irányba vitték el.
Lapo Elkann neve az igazi petrolheadek számára vélhetően ismerősen cseng, többi olvasónknak pedig eláruljuk, hogy személyében Gianni Agnelli unokájához, vagyis a Fiat konszern egyik örököséhez van szerencsénk. Neki pedig van egy Garage Italia Custom nevezetű cége, mely nem éppen a visszafogott autódesignjairól ismert. Elkannék most is alaposan kitettek magukért, íme a bizonyíték:
A mellékelt fotókon látható BMW i3 és BMW i8 egy milánói bútorkiállításra készült, ahol Elkann cége az 1980-as évekbeli Memphis Style design előtt tiszteleg. A két müncheni autó kívül és belül történő felspécizése körülbelül 5 hetet vett igénybe, és a kocsik egyes felületein nyolcrétegnyi festék található. A BMW kereskedésekben hiába keresünk majd hasonló i-modelleket, de a Garage Italia Custom bármikor teljesíti ilyen jellegű vágyainkat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.