A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A balesetben két férfi vesztette életét: egyikük a Citroënben ült, a másikuk a buszmegállóban várakozott. A rendőrség szerint azonban másként történt az eset.
Egy hete hétfő délután történt az a tömegbaleset, ami két halálos áldozatot követelt Budapesten, a Dózsa György úton. Az eddigi információk szerint egy hófehér Mercedes kabrió egy Citroënnek ütközött neki, ami az ütközéstől az ott lévő buszmegállóba csapódott. Egy ember a helyszínen életét vesztette, egy ember pedig olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban sem tudták megmenteni az életét.
Az eddigi hírek arról szóltak, hogy az egyik halálos áldozat a Citroënben ült, a másikuk pedig a megállóban várakozott. Az ATV információi szerint azonban nem így történt: mindketten a Citroënben ültek a becsapódás pillanatában, vagyis az egyikük az ütközés erejétől repült ki a megállóba. Az információt a BRFK Kommunikációs Osztálya is megerősítette.
A baleset harmadik sérültje, akinek jelenleg is az életéért küzdenek a kórházban, szintén a Citroën utasa volt.
A tragédia után nem sokkal kiderült, a Mercedes kabriót a kecskeméti maffiaper egyik egykori vádlottja vezette, amit fél órával az eset előtt vett a sofőr. A férfi egy nappal az eset után megszólalt, és tagadta a durva gyorshajtást.
Ha tudni szeretne a fejleményekről, kövesse a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Az EU 750 milliárd dollárért vesz olajat és LNG-t az USA-tól, cserébe mindenkinél kedvezőbb tarifákkal számolhat.