Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A japán kultúra előtt tisztelegve készít öt különleges, nyitott tetős Lamborghinit a cég, amivel egy szép kerek évfordulót is ünnepelnek.
Az idei Frankfurti Autószalonon rántotta le a leplet a Lamborghini a tavaly bemutatott Anvetador S nyitott tetős változatáról, az Avantedor S Roadsterről. A 740 lóerős szupergyors kabrióról itt írtunk meg minden fontos tudnivalót, most azonban újabb érdekességgel rukkoltak elő.
A Lamborghini idén épp 50 éve, hogy megjelent a japán piacon, a cég pedig úgy gondolta, jó lenne illő módon megünnepelni ezt a kerek évfordulót. Mivel az Aventador S Roadstert épp ezen az évfordulón mutatták be Japánban, a cég úgy döntött, 5 különleges változatot is készít a kocsiból.
A szám nem véletlen, és nem csak az 50 miatt lett ennyi. A cég ugyanis ezzel kíván tisztelegni a japán kultúra 5 eleme, a föld, a víz, a tűz, a levegő és az égbolt előtt. A kocsiknak emiatt az áruk sem lesz egyforma, ugyanis mindegyik egyedi tervezést kap a már említett elemek miatt.
A vizet szimbolizáló változat már el is készült, az egyedi festése 10 ember 170 munkaórájába került. Az eredmény lenyűgöző, a fekete-kék kombináció egészen zseniális.
Az autó természetesen az utastérben is ezt az elemet tükrözi.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.