Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Végül is csak két betűt cseréltek meg a munkások, akiknek a becsületére legyen mondva, hogy gyorsan javították a szarvashubát. Szarvashibát.
Debrecenben a jelek szerint egy kicsit kapkodnak a útfelfestésekkel, ugyanis a nem túl sok, mindössze négybetűs BUSZ szó felfestésébe csúszott egy apró hiba. Mutatjuk:
A munkások szerencsére gyorsan észbe kaptak, és hamar javították az elírást, így most már minden előírásnak és helyesírási feltételnek megfelelő buszsávon közlekedhetnek a Széchenyi utcán a helyi autóbuszok és taxik.
Nem ez az első eset, amikor ilyen és ehhez hasonló furcsa útburkolati jelek kerülnek a hazai közutakra: volt, amikor a zebrát és a STOP feliratot, és volt, amikor a sávhatárokat sikerült egyedi módon kivitelezni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.