Az Audi 1994-ben mutatta be az 1988 és 1993 között gyártott luxusautó, az Audi V8 utódját, ami Audi A8 típusjelzéssel azóta is a nemzetközi és hazai utak egyik meghatározó prémium személyautója. A 2002-ben debütált második generációt 2010-ben követte a harmadik széria, melynek
idén nyáron leplezték le a teljesen újragondolt utódját. És most ennek első példányai érkeztek meg hazánkba.
Az elöl lézeres HD Matrix LED fényszórókkal, hátul Matrix OLED lámpákkal szerelt A8-as 5,17 méter hosszú, a tengelytávja pedig 2,99 méter. A hosszított, úgynevezett Lang változat 5,3 méternyi helyet foglal a garázsban, 3,13 méteres tengelytávolsága pedig elképesztően nagy hátsó lábtérrel kecsegtet. A csomagtartó nem túl nagy, 505 literes.
A középkonzolon alul egy 8,6 colos, felül pedig egy 10,1 colos képátlójú érintőkijelző várja ujjaink érkezését, a kormány mögötti virtuális műszerfal szerepét pedig egy 12,3 colos Full HD képmegjelenítő látja el. A hátsó utasoknak egy 5,7 colos OLED paneles távvezérlő, illetve oldalanként egy-egy 10,1 colos tablet jár.
A villámgyors LTE mobilnet, a wifi hotspot funkció és a vezeték nélküli okostelefon-töltő szinte már teljesen magától értetődik. A 23 hangszórós Bang&Olufsen hifi 1920 W teljesítményű, az pedig már csak hab a tortán, hogy a jármű akár egy okostelefonnal távirányítva képes beparkolni még a legszűkebb helyekre is. És kulcs helyett akár mobillal is nyitható is.
A forgalmazás kezdetekor csak két motor érhető el a kínálatban, ami persze a későbbiekben jelentősen bővülni fog. A 3 literes TDI erőforrás 286 lóerős és 600 Nm-es produkciót ad elő, ami 5,9 másodperces 0-100-as szintidőt biztosít. Az ugyancsak 3 literes V6-os TFSI benzinmotor 340 lóerős teljesítményéről, illetve 500 Nm-es nyomatékáról ismerszik meg, illetve arról, hogy 5,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra. Az erő mindkét esetben egy nyolcfokozatú automataváltón keresztül érkezik meg a négy kerékre, melyek mindegyike kormányzott.
Az akár talpmasszírozó funkcióval is rendelhető és a világon elsőként Level 3-as, tehát nagyon profi önvezető képességekkel rendelkező Audi A8 a gyártó első olyan modellje, mely minden kivitelében tartalmaz kisebb-nagyobb elektromotort. A 48 V-os elektromos rendszerű autó esetében mutatkozik be az Audi új motorjelölési szisztémája: a 3 literes TDI motoros változat A8 50 TDI, a 3 literes benzinmotoros típus pedig A8 55 TFSI néven debütál.
Az új Audi A8 alapára 27,8 millió forint, mely összeg ellenében egy 286 lovas 50 TDI-t lehet hazavezetni. Összehasonlításképpen, a BMW 27,4 millió forintos áron kínálja a legolcsóbb 7-est, ami a 265 lóerős 730d. A Mercedes S-osztály még ennél is olcsóbb: a csillagos márka által kínált 286 lovas S350d hazai alapára 26,2 millió forint.
A 340 lóerős Audi A8 55 TFSI alapára 29,8 millió forint. Amennyiben hosszabb tengelytávval szeretnénk megrendelni az új A8-ast, akkor az 50 TDI 30 millió forintos, az 55 TFSI pedig 32 millió forintos áron lehet a miénk. Tehát a 13 centis növekmény mintegy 2 millió forintba kerül Ingolstadtban. Az új A8 már rendelhető, az első hazai szerencsések pedig 2 hónap múlva vehetik majd át a kulcsokat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.