Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A férfi az elmúlt hetekben tucatnyi sofőr autójában tehetett kárt, hogy aztán elszállíthassa azokat.
"Akár meg is halhattunk volna" – mondta az RTL Klub Híradójának Kurucz József. A férfi egyike azoknak az autósoknak, akiknek a gyanú szerint egy autómentős állított csapdát az M6-os és az M7-es autópályán.
Kurucz József és felesége kocsija a Balaton felé tartva, Székesfehérvár közelében kapott defektet: a jobb oldali kerekekkel találtak el valamit az úton. A férfi a leállósávba kormányozta az autóját, ahol nem sokkal ezután megjelent egy autómentős, és felajánlotta a segítségét.
Gyanús volt ugyan a dolog Kuruczéknak, de mivel erősen havazott, nekik pedig sietős volt a dolguk, hagyták, hogy a férfi elszállítsa a kocsijukat. 50 ezer forintot kért a fuvarért, amit ki is fizettek neki. A házaspár napokkal később jött rá, hogy az egész szándékos lehetett.
Ahogy ugyanis korábban megírtuk, a múlt héten a rendőrök őrizetbe vettek egy 56 éves kisapostagi férfit, aki a gyanú szerint több alkalommal fémtárgyakat, térkődarabokat helyezett fő közlekedési utakra. Figyelte, hogy mikor hajtanak rájuk, majd rögtön indult segíteni a bajba jutottaknak.
Kuruczék kára eléri a 200 ezer forintot. Feljelentést tettek.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.