Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Olvasónk fotói alapján a híres belgiumi versenypályán mostanság nem igazán alkalmasak a körülmények a F1-versenyzésre.
Február közepén azonban ilyen, nem túl nagy sebességet lehetővé tevő körülmények uralkodnak a pályán:
A helyszínen dolgozó informátorunk szerint jelenleg mintegy 10 centiméter vastag hóréteg borítja a 7 kilométernél is hosszabb pályát, melynek aszfaltcsíkját nem takarítják. Miért is tennék, hiszen ilyenkor csend és béke honol a környéken, egyedül az irodákban tapasztalható némi mozgolódás. Az Eau Rogue-on jelenleg egyébként sehogy sem lehet áthaladni, a legalacsonyabb pontján ugyanis keresztbe le van zárva a pálya, és az esetleg mégis arra közlekedőknek jobbra be kell hajtaniuk a boxok irányába.
A Forma–1-es autókat legközelebb augusztus 26-án láthatjuk itt száguldani, ekkor rendezik ugyanis a belga F1-futamot, közvetlenül a magyar verseny után, melyre július 29-én kerül majd sor.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.