Idén januárban az elektromos Volkswagen Golf volt a nyugat-európai piac legnépszerűbb villanyautója. A Clean Tecnica adatai szerint az idei esztendő első hónapjában 1985 ilyen autó talált gazdára a régióban. A képzeletbeli dobogó második fokára az 1871 példányban értékesített Renault Zoe állhat fel, a bronzérmet pedig az 1867 darabos értékesítést produkáló BMW i3 kapja.
Érdekesség, hogy míg a Zoe és az i3 egy már a kezdetektől elektromosnak tervezett modell, addig az elektromos Golf értelemszerűen nem más, mint egy úgymond hétköznapi Golf, melybe nem benzin-, vagy dízel-, hanem villanymotort szerelnek.
Herbert Diess, a Volkswagen elnöke elmondta, hogy 2017-ben háromszor akkora vásárlói érdeklődés mutatkozott a cég elektromos járművei iránt, mint 2016-ban. Diess szerint a tisztán elektromos hajtásláncú VW Golf mostanság olyan népszerű, hogy lényegében az utolsó darabot is értékesítették belőle.
A Volkswagen 2022-ben már tizenhat villanyautót tervez forgalmazni, 2030-ban pedig már mintegy háromszáz olyan modellje lesz, melyben helyet kap valamilyen elektromotor.