szerző:
hvg.hu

A Concorso D'Eleganza Villa D'Este a világ talán legelegánsabb környezetében megrendezett autókiállítása. Ide olyasmivel kell jönni az esélyességhez, amiből jellemzően 20 darabnál kevesebb készült összesen.

Az olaszországi comói tó partján minden év májusának végén tartott eseményen a klasszikus autókon kívül vadonatúj koncepciók is bemutatkoznak, mint például pár éve a BMW új 8-as sorozatának első formájában.

A rendezvény egyik csúcspontja a Coppa d’Oro, amelyet a látogatók ítélnek oda a legszebb járműnek. Idén a választásuk egy Alfa Romeo 33/2 Stradale-ra esett teljességgel érthető módon.

Az olasz sportkocsit eredetileg 1967-ben mutatták be és Franco Scaglione a felelős a dizájnjáért. Az összesen 18 példányban készült típus egy másik legenda, a Type 33 leszármazottja, amely a versenypályákon hódított. Ez, a most győztes példány egyébként 1968-as gyártású és a kétüléses, középmotoros és hátsókerék-hajtású Stradale-ban, vagyis az utcai változatban egy 2.0 literes V8-as volt 230 lóerős teljesítménnyel. Mindez még nem is tűnik olyan félelmetesnek, de a Stradale 33/2 tömege mindössze 700 kilo, ami miatt ezzel a teljesítménnyel 0-ról 100 km/h-ra 5.5 másodperc alatt gyorsult.

Bár ez a rendezvény nem árverés, azt érdemes megemlíteni, hogy egy ilyen tökéletes állapotú ritkaság ára nagyjából a 10 millió eurót éri el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Még nagyobbat nyert a PiS, mint várni lehetett

Még nagyobbat nyert a PiS, mint várni lehetett

Borkai Zsolt nyert Győrben

Borkai Zsolt nyert Győrben

Kabrió dizájnterv készült a vadonatúj BMW X6 M-ből

Kabrió dizájnterv készült a vadonatúj BMW X6 M-ből

Ha az érzelmi egyensúly helyreáll, megszűnnek a tünetek is

Ha az érzelmi egyensúly helyreáll, megszűnnek a tünetek is

Sokkal többen szavaztak délelőtt 11-ig, mint öt éve ilyenkor

Sokkal többen szavaztak délelőtt 11-ig, mint öt éve ilyenkor

54 év után sokadszor is újraválasztották a veresegyházi polgármestert

54 év után sokadszor is újraválasztották a veresegyházi polgármestert