
Az újdonság nagyon hasonlít az áprilisban debütált kínai piacos nyújtott tengelytávú A-osztály szedánra, viszont ezúttal ugyanazt a tengelytávot kapjuk, mint a csapott hátú normál A-osztály esetében. A szedán értelemszerűen ugyanazt a technikát vonultatja fel, mint az ötajtós alapmodell, viszont a csomagtartójába nem kevesebb mint 420 liternyi csomagot lehet behelyezni.

A gyártó kiemelten büszke az új modell aerodinamikus karosszériájára: a szedán légellenállási tényezője mindössze 0,22, ami jobb a kifutó CLA alapmodell 0,23-as értékénél. Itt jegyzendő meg, hogy az A-osztály szedán mellett továbbra is megmarad a kínálatban a formailag nagyon hasonló, de kicsit sportosabbra hangolt CLA, melyből hamarosan érkezik az újgenerációs kiadás.

A Németországban és Mexikóban gyártandó és 16-19 colos kerekeken gördülő A-osztály szedánt élőben elsőként az októberi Párizsi Autószalonon tekintheti majd meg a nagyközönség. A forgalmazás kezdetekor egy 163 lóerős és 250 Nm-es benzinmotorral, illetve egy 116 lóerős és 260 Nm-es dízel erőforrással lesz kapható a szedán, ami a későbbiekben az A-osztály többi motorját is meg fogja kapni. Az európai forgalmazás még az idén meg fog kezdődni.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.