A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A nagyközönség először az októberi Párizsi Autószalonon láthatja majd élőben a cseh újdonságot.
A Skoda tavaly előtt mutatta be első igazi divatterepjáróját, az akár hétszemélyes változatban is elérhető Kodiaqot, melynek aztán tavaly Karoq néven mutatkozott be a kistestvére. Most pedig ez utóbbiból érkezett egy új változat, a Karoq Scout, íme:
Az újdonság külcsínje az alap Karoqénál jobban hasonlít egy normál terepjáróra, leszámítva persze a nem éppen terepezésre való peres gumikat. A 18-19 colos kerekekkel rendelhető Scout esetében alapáras az összkerékhajtás, és háromféle motor közül lehet választani.
Az 1,5 literes turbós benzinmotor 150 lóerős teljesítményt ad le, a 2 literes turbódízel egység pedig 150, illetve 190 lóerős változatokban érhető el. Manuális váltó egyedül a gyengébb gázolajos erőforrás mellé társítható, a többi kivitelt alapáron hétsebességes duplakuplungos DSG váltóval szerelik.
A Skoda Scout ezenkívül alapáron kínál kormány mögötti digitális műszeregységet, illetve fedélzeti wifi hotspotot. A várható ár egyelőre ismeretlen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.