A Kia autóin is megjelenik a hosszú LED-csík – itt az új Proceed

A Kia ma bemutatta a kombikupé karosszériával érkező új ProCeed első vázlatrajzait.

  • hvg.hu hvg.hu
A Kia autóin is megjelenik a hosszú LED-csík – itt az új Proceed

Az új ProCeed a 2017-es Proceed Concept tanulmányautóval előrevetített formai irányt követi, amelyet az európai igények alapján terveztek.

Várhatóan, a teljes karosszéria sokkal modernebb lesz a elődjénél és mint a képen is látható, a hátsó részen teljes egészében végigfutó LED-csíkot kap a 4,6 méteres autó, amelynek csomagtere 600 liter feletti lesz alaphelyzetében is.

A motortérben várhatóan az 1.4-literes benzines 100 lóerős lesz az alapmotor, amely elérhető 140 lóerős turbósként is. Emellett, 1.6 literes lesz a dízel motoros variáns: 115, illetve 136 lóerővel.

A későbbiekben érkezik a mild hibrid változat is, amely leginkább elektromos energiát tároló generátora révén hibrid, amely segíti az elindulásokat, kiváltva a hagyományos indítómotort, ezzel spórolva az üzemanyagon.

Az új Kia ProCeed szeptember 13-án mutatkozik be először a nagyközönség előtt, hivatalos bemutatója pedig október 2-án a Párizsi Autószalonon lesz. A konkurencia elsősorban az Opel Astra Sports Tourer, a Hyundai i30 SW, valamint a Peugeot 308 SW.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.