A leginkább nagy túraautókban erős márka, amely a James Bond-filmek egyik alapkelléke is, hamarosan bővíti portfólióját. Náluk is beköszön egy SUV, amely várhatóan gyorsan lesz a márka legnagyobb darabszámban eladott autója.
Aston Martin
A DBX névre keresztelt modell egyértelműen a Bentley Bentayga és a Lamborghini Urus ellenfelének számít majd, és még idén bemutatkozhat, ezt követően pedig 2020 elején már meg is lehet vásárolni.
Ami most hírértékű, hogy hivatalossá vált, hogy a meghajtásról egy 550 lóerős, AMG eredetű 4 literes biturbó V8-as erőforrás gondoskodik majd, amely 700 Nm-es nyomatékkal bír. Az angol márka szeretné a modelljét a közel 300 km/h-s csúcssebességre képes SUV-ok mezőnyében tartani, amelynek egyre több szereplője van.
A gyártó most egy kis ízelítőben azt is megmutatta, milyen hangélményre lehet majd számítani a DBX-től:
Dízel kivitel egész biztosan nem lesz az Aston Martin DBX-ből, viszont több mint valószínű, hogy hibrid, illetve teljesen elektromos változat készülni fog belőle. Az autó alapára olyan 150 ezer font környékén lehet, amely illeszkedik ebbe a mezőnybe, az átszámítva 56 millió forintos árával.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.