szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyszer használatos kesztyűk, ingyenes vécéhasználat, papírpoharak és home office – egyebek mellett így védekeznek a koronavírus-fertőzés ellen a nagy olajcégek Magyarországon.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Egy közelmúltban készített tanulmány szerint egy átlagos kormánykerék közel négyszer szennyezettebb lehet egy nyilvános vécénél. Az autónk belseje azonban még mindig sokkal tisztább, mint a benzinkutakon található töltőpisztolyok, amelyek közel 12 000-szer (!) piszkosabbak lehetnek, mint egy nyilvános vécé ülőkéje, és nagyjából 6500-szor szennyezettebek egy publikus lift nyomógombjainál.

Ennek kapcsán adódik a kérdés: a koronavírus-világjárvány közepén mi a helyzet a hazai benzinkutakon. Utánajártunk.

MOL

"Töltőállomásaink zavartalanul működnek. A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében számos intézkedést hoztunk mind a hazai, mind pedig a regionális töltőállomás-hálózatban. A shopokon belül legalább óránként (csúcsidőben pedig még ennél is gyakrabban) fertőtlenítjük a mosdókat és a gasztro területet, így a pultot, a székeket és asztalokat is. A mosdókban mindig van elegendő fertőtlenítő szappan, és vásárlóinkat is arra ösztönözzük, hogy a korábbinál sokkal gyakrabban mossanak kezet, ebből kifolyólag a mosdók használata jelenleg díjtalan" – nyilatkozta kérdésünkre Orosz András, a 8000 hazai munkavállalót foglalkoztató MOL Magyarország kiskereskedelmi vezetője.

"A töltőpisztolyokat rendszeresen tisztítjuk, fertőtlenítjük ezzel is elkerülve a vírus terjedését. Sőt, több száz töltőállomásunkon egyszer használatos kesztyűket is kihelyeztünk" – tette hozzá Orosz.

A Fresh Corner üzletekben a vásárlókat jelenleg csak papírpohárban árusított kávéval szolgálják ki, a csészéket és a saját bögrés kiszolgálást a még magasabb higiéniai körülmények biztosítása érdekében szüneteltetik. Az üzletekben csak előrecsomagolt pékárukat árusítanak. Az LCD kijelzőkön folyamatosan edukatív tartalmakat osztanak meg, például tippeket a vírusfertőzés megelőzésére útközben, de arra is felhívják a vásárlók figyelmét, hogy tartsanak egyméteres távolságot egymás között, csúcsidőben pedig előfordulhat, hogy az épületen kívül kell várakozniuk a fizetésre, vásárlásra.

Március 16-tól a teljes MOL-csoport bevezette a távoli munkavégzést azokban a munkakörökben, ahol megoldható. A termelés, a gyártás, az áruszállítás és az üzemanyag-kiszolgálás továbbra is változatlanul működik, a lakossági üzemanyag-ellátás zavartalan.

©

Shell

A töltőállomásokon körülbelül 2000, irodákban pedig közel 100 főt foglalkoztató hazai Shellnél megerősítették a higiéniára vonatkozó szabályokat, az állomási dolgozók útmutatót kaptak a koronavírus elleni védekezéshez, illetve ismertették velük, hogy mit tegyenek, ha magukon, a vevőn, vagy a szállítón tapasztalják a betegség tüneteit. Beteg, vagy fertőzött területről érkezett dolgozó nem lehet az állomásokon. Egy állomáson legfeljebb öten tartózkodhatnak egyszerre, és arra kérik a vásárlókat, hogy a lehető legkevesebb időt töltsék a töltőoszlopoknál és a shopokban. A vendégtérből a pult mögé helyezték a szalvétákat, a kávéspohártetőket és a cukrot, a mellékhelyiségeket a magas kockázat miatt gyakrabban takarítják.

Minden felületet, amellyel a vásárló és a személyzet közvetlenül érintkezik (például: töltőpisztoly, ablaktörlő, porszívó, bejárati ajtó, asztalok és székek, hűtő, bankkártyaterminál, billentyűzet) fertőtlenítőszerrel és eldobható törlőkendővel is naponta többször áttörlik. Emellett a készlet erejéig, egyszer használatos kesztyűket helyeztek ki a töltőoszlopokhoz.

A Shell hazai részlegénél az irodai dolgozók esetében 98 százalékban meg tudják oldani az otthoni munkavégzést.

©

OMV

Az OMV már az előző hónapban tájékoztatta a kutakat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által tett ajánlásokról, és felhívták a figyelmüket a betartásukra. A kutakra idejében beszerezték a megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszert. Központilag küldtek tájékoztató anyagot a töltőállomásokra a helyes kézmosás lépéseiről, amit a mosdókban helyeztek ki.

A vállalat által követett biztonsági előírások a gasztronómiai területen meghaladják a HACPP szabványt, így nem kellett új intézkedéseket bevezetni – közölte kérdésünkre az OMV Hungária sajtórészlege. Emellett a kutakon dolgozók külön tájékoztatást kaptak, amelyben központilag felhívták a figyelmüket az eleve kötelező szabályok fokozott betartására.

A cég hazai töltőállomásain hozzávetőlegesen 1800 fő dolgozik, a központban 50 feletti létszám látja el a feladatokat egy átlagos munkanapon. Az irodai dolgozók többsége március 16-tól otthonról dolgozik.

A turizmus várható visszaesése, valamint az otthoni munkavégzés elterjedése miatt az OMV a kereslet csökkenésére számít. A forgalommal kapcsolatos kérdéseinkre a Shell és a MOL nem kívánt válaszolni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A francia védettségi igazolványnál a PCR-teszt is számít

A francia védettségi igazolványnál a PCR-teszt is számít

Ismét emelkedik a benzin és a gázolja ára

Ismét emelkedik a benzin és a gázolja ára

Peták István kutatóorvos: A rák ellen személyre szabott vakcinák jöhetnek

Peták István kutatóorvos: A rák ellen személyre szabott vakcinák jöhetnek