A Shell egyelőre nem veszi meg a BP-t
Igaz, a következő hat hónapban ajánlatot sem tehet rá.
A két vállalat sokáig nagyjából azonos méretű volt, de az utóbbi években a Shell alaposan lehagyta riválisát.
Néhány autótól akár többezres flottákig is kiszolgálják a vállalatokat az üzemanyagkártyát kínáló cégek. Tankoláson kívül ezek a kártyák útdíjfizetéstől a kamionmosásig sok mindenre alkalmasak.
A londoni Legfelsőbb Bíróságon csütörtökön kezdődött első tárgyaláson arról döntenek, hogy a Shell felelősségre vonható-e a helyiek által elkövetett lopás és az illegális tevékenység során okozott szennyezésért. A teljes per jövőre kezdődik.
2025 elején közel hetven új nyilvános EV-töltőt adnak át Magyarországon, ebből több mint félszáz uniós forrásból létesül, miután lejár az EU-s töltőtelepítési pályázatok első körének teljesítési határideje. Majd pár hónapra rá már a második körben vállalt töltőket kell üzembe helyezni. Összesen öt kör van, 2026 végéig tartó átadásokkal. Közben mozgásban van a magyar pályázat is, ami 2028-as átadásokkal folytathatja a megkezdett utat, ez a projekt a vidéki vakfoltokra telepítene töltőket, egyelőre harmincöt településre, de a pályázat kiírói végül több mint 100 helyszínnel számolnak.
A sűrű nemzetközi kamionforgalom miatt tisztálkodási és mosási lehetőséget is biztosítanak a sofőrök részére.
Arról nem a Shell tehet, hogy az ügyfelei mennyi káros anyagot bocsátanak ki, és a bíróság egyébként sem kötelezheti arra, hogy konkrét környezetvédelmi számokat írjon elő – mondták ki a fellebbezés után.
6,3 milliárd dollárt ért el három hónap alatt a brit olajipari óriás, ami az elemzők várakozásánál jobb eredmény.
Az előzetes tervek szerint az üzemet áprilisban kellett volna üzembe helyezni, évi több mint 800 ezer tonna fenntarthatóan előállított repülőgép-üzemanyagot is tudnak majd benne gyártani.
Pörgőbb részvénypiacra számítanak, de más oka is lenne a költözésnek.
A környezetvédő aktivisták felmásztak egy hajójukra, hogy az olajfúrás ellen tiltakozzanak.
A Mol felsővezetői közül négyen is felkerültek a top 10-es listára.
„Közúti teherfuvarozási partnerei számára" nyitotta a kutat a Shell, vagyis személyautóba egyelőre senki ne próbáljon folyékony földgázt tankolni.
Élelmiszer jellegű bolti kereskedelemre alapított vállalatot a Shell Hungary Zrt.
2022-ben a magas kőolajárak és a nagy kereslet miatt ismét megdöntötte saját profitrekordját a szaúd-arábiai állami olajipari cég, az Aramco.
Az államtitkár az energiamultikat ekézte, amiért "degeszre keresik magukat" a háború idején.
A vállalat a kemény piaci állapotok miatt kezdte mérlegelni a kivonulás lehetőségét.
A különadók és az árstop miatt drágábbak az üzemanyagok Magyarországon, mint a környező országokban, de van még más is. Februártól nagy szükség lenne az adriai importra, Szijjártó Péter az EU-val fenyegeti a horvátokat.
Megteszi a hatását az árstop, piaci áron 20 ezer, hatósági áron 14 500 forintért lehet csak tankolni a Shellnél.