A
Hummert eredetileg az amerikai katonaság számára fejlesztették ki, de azóta feltűntek az utakon polgári használatú Hummerek is. Az eredeti, legnagyobb modellt, a Hummer H1-et 1992 és 2006 között gyártották az Egyesült Államokban, és négy éve bemutatkozott belőle egy egyedileg átalakított, 490 lóerős elektromos változat.
Aztán tavaly ősszel lehullott a lepel a már eredetileg villanyautónak tervezett vadonatúj kiadásról, a GMC Hummer EV-ről, mely nem más, mint egy 1000 lóerős pickup. És most itt a legújabb Hummer, mely a normál zárt karosszériás SUV-ok piacán áll hadrendbe:
A három villanymotor összteljesítménye 830 lóerő, vagyis a SUV némileg gyengébb, mint a kereken 1000 lóerős pickup változat. A természetesen összkerék-hajtású terepjáró 1 356 Nm-es nyomatékára azonban senkinek sem lehet panasza.
A 18 colos felnikre szerelt 35 colos gumikon gördülő új Hummer 3,5 másodperc alatt tudja le a 0–100-as gyorsulást, és egy feltöltéssel mintegy 480 kilométert lehet megtenni vele.
A 105 595 dolláros (32,2 millió forint) Edition 1 kivitel első példányait 2023 elején vehetik majd át a vásárlók, a 79 995 dolláros (24,4 millió forint) legolcsóbb kétmotoros alapmodell viszont csak 2024 tavaszán gördül be a kereskedésekbe.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.