Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Ha valakinek nem derogál egy kisbusszal megjelenni, egészen fejedelmi kényelmet kaphat.
A dél-koreai cég újdonsága a Kia Carnival Hi-Limousine, amely tulajdonképpen egy négyszemélyes kisbusz. A kocsi kialakítása révén ténylegesen a belső térben ad igazán sokat, kívülről talán nem annyira elegáns, mint mondjuk egy Maybach.
Az utastérben hatalmas VIP ülések vannak, steppelt Nappa-bőrrel, függönyök, LED-es hangulatfény emeli a luxus érzetét a kocsiban, valamint egy 21,5 colos képernyő. Az igazi kuriózum azonban minden bizonnyal a talpmasszázs lehetősége, ugyanis a Carnivalba még ilyen funkció is jutott. A cipőket ilyenkor egy külön kis fiókba lehet elhelyezni az autóban.
A kocsiban a méreteinél fogva, mint a képeken látszik, az öltönyök is kényelmesen, hajtogatás nélkül elférnek és italoknak is bőségesen jutott hely a külön hűtőben. A motortérben nem mentek rá az exkluzivitásra, nem mintha a V6-os, 3.5 literes 294 lóerős erőforrás ne lenne kellően elég potens.
A luxus Carnival ára 76 ezer dollár (22,8 millió forint), ami nagyjából két normál kivitelű modell árával egyezik meg. Ugyanakkor például egy Cadillac Escalade-del szemben még mindig versenyképesnek mondható.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.