6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A mikrochipek globális hiánya megbénítja a termelést az egész iparágban, az amerikai gyártó például olyan extrákat kénytelen kihagyni az autóiból, mint az ülés- vagy a kormányfűtés.
A detroiti székhelyű cég a napokban közölte a kereskedőhálózatával, hogy a chiphiány miatt ideiglenesen nem lehet fűthető, illetve szellőztetett üléssel rendelni egyes modelljeit.
A General Motors egy ideig azt kérte a kereskedőktől, hogy 50 dolláros kedvezményt adjanak az ilyen autókra, most mégis úgy döntött, hogy inkább vállalja az extrák utólagos beépítését. Erre azonban csak 2022 második negyedévének végén kerülhet sor. Ám a problémákat így csak részben tudják orvosolni, mert fűtött kormánykereket például nem lehet utólag beszerelni, így a funkciót nem tartalmazó autókat továbbra is 150 dolláros kedvezménnyel árusítják – írta az Automotive News.
A GM már a chiphiány korábbi hulláma miatt is kénytelen volt néhány extrát kihagyni bizonyos modelljeiből. A legnagyobb SUV-ból például kivették a start/stop rendszert, amely arra szolgál, hogy piros lámpánál várakozva leállítsa a motort.
Azok, akik start/stop technológia nélküli autót vettek, 50 dolláros kedvezményt kaptak. A gyártó közleménye ugyanakkor megjegyezte: az érintett 5.3 és 6.2 literes V8-as motorú járművek többségénél egyébként sincs túl sok értelme ennek az üzemanyag-fogyasztást csökkentő rendszernek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.