„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Azután döntöttek így, hogy egy év alatt csaknem 300 baleset részese volt ilyen jármű.
Egyre több közlekedési balesetet okoznak mostanában az elektromos rollerek a francia fővárosban is. Júniusban például meghalt egy gyalogosan közlekedő nő, akit e-rollerrel ütöttek el, továbbá az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az e-rolleresekkel szemben benyújtott panaszok és feljelentések száma. Az AFP hírügynökség szerint, csak 2021-ben 298 balesetet részesei voltak a villanyrolleresek.
A gyakori esetek miatt a városvezetés komoly szigorításokon dolgozik – írja közösségi oldalán a rendőrség baleset-megelőzési részlege. Elsőként a gyalogosok által frekventált körzetekben az e-rollerek haladási sebességét az eddigi 20 km/h-ról 10 km/h-ra csökkentik, s ennek a betartásáról a rollerek üzemeltetőinek kell gondoskodniuk (GPS által, vagy egyéb módon).
Fel kívánnak lépni továbbá a járdán közlekedő, az utast szállító, valamint az ittasan közlekedő e-rolleresekkel szemben, és az eddigieknél komolyabb szankciókat helyeztek kilátásba azokban az esetekben is, amikor a járműveket a járdán, illetve úttesten gondatlanul hátrahagyják, akadályozva ezzel mások közlekedését.
A fővárosban egyébként mintegy 15 000 e-roller bérelhető, a magántulajdonban lévő eszközök száma nem ismert. A városvezetés azzal is fenyegetőzött, hogy betilthatja az e-rollerek közlekedését Párizsban, amennyiben a szigorítások – különösen a haladási sebesség csökkentése – nem hozzák meg a várt eredményt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.