Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Elkezdték kijelölni az úgynevezett mikromobilitási pontokat.
A fővárosi II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely a közösségi oldalán tett bejegyzése szerint sikerült megegyezni mindhárom elektromosroller-kölcsönző szolgáltatóval, amely szerint kötelesek lesznek gondoskodni arról, hogy az általuk kölcsön- vagy bérbeadott e-rollerek a telephelyen kívül kizárólag a kerületi mobilitási pontokon legyenek leállíthatóak.
Miután 2021 decemberében rendeletet hoztak arról, hogy a mobilitási pontok segítségével rendezik az eldobált rollerek ügyét – írja a polgármester – a héten elkezdődhetett az első 19 mikromobilitási pont kijelölése a kerületben, amik a közösségi rollerek tárolására szolgálnak majd.
Hamarosan a felfestések mellé több helyen, ahol indokolt, támaszok is kerülnek. A szolgáltatók területfoglalási díjat fizetnek majd a mikromobilitási pontok után – ha pedig egy rollert nem a ezeken a pontokon helyezik el, szankcionálni fogják. A türelmi idő letelte után elszállítják a rossz helyen lerakott járműveket.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.