„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A fékbetétek kopásából származó szálló részecskékre a hamarosan bemutatásra kerülő Euro 7-es normában először vonatkozna uniós rendelet.
Az Euro-szabványokat több mint harminc éve vezették be, elsősorban a kipufogógázok károsanyag-tartalmának csökkentése érdekében. Mára egyre komolyabban veszik a finompor-kibocsátás szennyező hatását is, amelyet szintén szabályozna az EU.
A legfrissebb hírek szerint a következő Euro 7-es szabványokat, amelyet júliusban mutatnak majd be, kiegészülhet a fékporszennyezés határértékeinek megállapításával is. A járművek fékezésekor ugyanis a súrlódás miatt apró részecskék válnak ki leginkább a fékbetétből. Ezeknek a részecskéknek mérete a PM10 (ez a 10 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskéket jelöli, vagyis a durva por) és a PM2,5 (ez a finom por) között oszlik meg, de kifejezetten károsak a légzőszervek egészségére. A fékkopás következtében kiszabaduló nehézfémek a természeti környezetben is megjelennek, hatnak a talaj és a víz minőségére is – derül ki az Európai Bizottság közlekedési külső költségekről készült tanulmányából.
A törvény meghatározná majd mind a hagyományos, mind az elektromos autók fékrendszeréből kibocsátható szennyezés mértékét – részletezi a Bizottság terveit az Euractive oldala.
Az cikk megjegyzi, hogy az elektromos járművekre átállás ugyan megszünteti a kipufogócsőből származó károsanyag-kibocsátást, és csökkenti a fékrészecskék leválását a „regeneratív fékezésnek” köszönhetően, amelyek nagyban megnövelik a hagyományos fékbetétek elhasználódásának idejét is, ugyanakkor korántsem olyan mértékben kedvezőek az elektromos autók szállóanyag-kibocsátási mutatói, mint lehetnének.
Egy OECD-tanulmány szerint ugyanis a jellemzően nagyobb tömegű elektromos járművek, például az elektromos SUV-k körülbelül 3-8 százalékkal több PM2,5-öt bocsáthatnak ki, mint a belső égésű motoros járművek első sorban a gumiabroncsokról leváló szintén szennyező anyagok miatt. Ennek oka az ilyen járművek nagyobb tömege – az akkumulátor plusz súlya miatt – a hagyományos járművekhez képest.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.