Tetszett a cikk?

Az érdekvédelmi szervezet elnöke, Egri Gábor lapunknak azt mondta, hogy már 278 napja nincs megélhetésük.

Megnövekedtek a sorok a töltőállomásokon, azonban nagyon sok maszek benzinkút, tudomásunk szerint nagyjából 200-250 korlátozza a tevékenységét a hétvégén – mondta a hvg.hu kérdésére szombaton Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. Egri szerint demonstrációjuk sikeres volt, hiszen ezzel akarták felhívni a figyelmet arra, hogy a benzinárstop miatt 278 napja gyakorlatilag megszűnt a megélhetésük. Elkeseredett emberekről, kis családi vállalkozásokról van szó – tette hozz Egri.

Egri Gábor lapunknak kiemelte: ők elsősorban érdekképviseletet igyekeznek nyújtani a független benzinkutasoknak, így bővebb tájékoztatást sem tudott arról adni, hogy a későbbiekben terveznek-e hasonló demonstrációt, vagy akár demonstrációkat tartani, minderről a tagság fog dönteni. Csak a kormányon múlik, hogy mi lesz – jelentette ki Egri Gábor. Elmondása szerint ő és az összes független benzinkutas abban reménykedik, hogy a kormány előbb-utóbb kivezeti a benzinárstopot, azonban akkor is kérdés lesz, hogy milyen irányba viszik a lakosság támogatását.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a Független Benzinkutak Szövetsége figyelmeztető akciót tervezett az augusztus 20-i hétvégére, azonban a kutasokra bízták, hogy ki zár be, és ki tart nyitva az ünnep alatt is:

 

Figyelmeztetnek a kisbenzinkutasok: Mindenki teli tankkal induljon neki a hétvégének

A Független Benzinkutasok Szövetségéhez tartozó kutak maguk döntik el, kinyitnak-e az ünnepi hétvégén.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!