Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Mercedes-AMG egyedi módon ünnepli meg fennállásának ötvenötödik évfordulóját.
Az AMG-t 1967-ben alapította Hans Werner Aufrecht és Erhard Melcher, az 1999-ben a Mercedes által felvásárolt cég idén ünnepli 55. születésnapját. Ezt pedig egy igen különleges, erősen limitált szériás négykerekű szörnyeteggel teszik emlékezetessé:
A Mercedes-AMG GT3 Edition 55 egy közúton nem használható versenyautó, mely azonban érdekes módon FIA versenyeken sem állhat rajtvonalhoz. Utóbbi annak következménye, hogy a kocsi a legkomolyabb sebesség elérésre érdekében motor, kipufogó, aerodinamika és tömeg tekintetében sem lett korlátok közé szorítva.
Ennek jegyében a 6,3 literes V8-as erőforrás 650 lóerős teljesítményt ad le, 100 lóerővel többet, mint amire a hivatalos FIA homologizációval rendelkező kivitel képes.
A szuperhangos kipufogóval felvértezett újdonságon több helyen is felfedezhető az AMG jubileumi logója, és a vásárlók egy egyedi Edition 55 IWC Schaffhausen díszdobozos Pilot’s Watch Chronograph Edition AMG karórát is kapnak az autó mellé.
A mindössze öt példányban gyártandó pályagép adók nélküli ára 625 000 euró (258,8 millió forint).
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.